Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy hely, ahol sok minden megtörténhet és még több meg is történik

2018. augusztus 06. 22:52 - Tíria Devil

Bűn Testvérek - Rossz vér

2.

És mintha ott sem lettek volna a grófék, lágyan az ajkaimra hajolt. Valószínű, a meglepettségem sarkallhatta olyan szenvedélyességre, hogy a derekam helyett egészen a csípőmig kalandozzon ujjaival. A mély sóhajom, amikor nyelve besiklott ajkaim közé, megfeszítette a jogarát is. Képtelen lettem volna nem észrevenni a lélegzetelállító ölelésében. Ha Lazarius nem köszörüli meg a torkát mellettünk, mielőtt illetlenül rajtakapott volna valamelyik vendégünk, Gordon talán meg sem próbál gátat vetni a saját és a bennem tomboló ösztönöknek. 

Vörösre csókolt ajkakkal és szikrázó, egymást kereső tekintettel vonultunk be a táncolók közé.

– A következő ilyen mély meghatottságod után, nem kapsz majd levegőt a gyönyörtől, amibe bele foglak kergetni, mongol! – fenyegetett meg a férjem nyíltan. – A sírás után a mámorban fogsz fulladozni alattam!

– Ha előre megígéred, akkor sem fogsz rám haragudni... Nem tudok ennek parancsolni, Gordon! Szükségem van ilyenkor az ölelésedre, tudnom kell... – váratlanul hallgattam el, nehogy kiejtsem azokat a szavakat a számon, amik a legsötétebb gondolataim között lapultak.

– Mit kellene tudnod? – kérdezte a harmadik táncunk kezdő-lépése közben, percekkel később, mivel Lazarius tánc-kérését is el kellett fogadnom időközben.

– Hogy nem csak álmodom! Ez valóban a valóság! Te szeretsz engem... És nem fogsz az arcomba nevetni valamikor azzal, csupán játszani akartál az én érzéseimmel... – elfutotta a szemeimet a könny. – Az a nap a halálom napja lenne, Gordon! Megszakadna a szívem...

– Az mindkettőnk halála lenne, mongol! De én nem a halálunkat terveztem el, hanem az életünk! Egy olyan életet, amiben sok-sok nektár csöppjét kell majd elnyalogatnom a felső és az alanti ajkaidról is! Olyan életet, amiben évente többszázszor foglak asszonnyá, az én asszonyommá tenni! Ha eljön az az előrehaladott kor, amikor már nem leszek képes férfiként utat törni benned magamnak, a nyelvemmel és az ujjaimal pótlom majd a hiányosságaim... Ha lesz ilyen kor valaha is! Ugyanis évekig edzettem a vesszőmet pőre ábránd-képeddel, naponta többször is!

– Ó! – és akaratlanul nyaltam körbe az ajkaim a nyelvemmel.

– Szeretem ezt a hangot – jelentette ki, miközben a vendégeink felé lesett gyorsan. – Akkor is pontosan illik majd az ajkaidra, amikor közéjük feszítem a nemesebbik végem! Minden vágyam ma, hagyjalak torkoskodni!

Megfeszített keblekkel vártam tehát, nyíljon alkalmam eme finomságra aznap még!

Hajnalban, a tükör-terembe visszavonulva engedhettünk végre vágyainknak. Azonnal térdre ereszkedtem, magam felé fordítva a retesszel bajlódó ház urát. Mivel nem fejezhette be a magunkra zárkozást, a tükör-ajtónak dőlve figyelte a szembeni tükörből csillogó hajkoronám, a csípőjébe kapaszkodó kezeim, a helyiségbe besettenkedő első napsugarak bíbor fényében.

– Nekem kellene térdre vetnem magam előtted – lihegte, amikor végre megmarkoltam az én kincset ígérő varázspálcám.

– Nem ellenkezem, de csak később! Most minden az enyém, ahogyan ígérted, szerelmem!

Gordon beleegyezően sóhajtott és hátraengedte a fejét. – Hiába is ellenkeznék veled, te boszorka! De azt is megígérem, nem maradok alul az édes kínok megteremtésében! Te is... Ezekben a tükrökben és az én látványomban fogsz gyönyörködni... Hamarosan!

Fogalmunk sem lehetett a különös hangjátékról, amit a tükrökkel burkolt falak okoztak. A bátyám felerősödött nyöszörgései glédába állították még a hajszálakat is a tarkómon, nem csoda, ha még lelkesebben próbáltam őt megfejni a számmal. Mielőtt azonban megkóstolhattam volna a nedveit, váratlanul megállított.

– Elég, különben összerogyom előtted, te parázna!

– Heveredj csak le és majd... Mellesleg megérdemelnéd, amennyit ingereltél a vendégeink előtt!

– Igazán? És mivel? – érdeklődte, lecibálva kemény combjairól a finom anyagú, térdig érő nadrágot.

– Azt képzeled, nem vettem észre, szokásoddá vált az ajkaidat nyalni, ha bujaságok járnak az eszedben velem kapcsolatban?

– Gyorsan emeld fel a szoknyád derékig, ha látni akarod, ahogyan kedvedre teszek a combjaid között, asszonyom – szemtelenül leheveredett mellettem a tükördarabokból összeillesztett, mozaikszerű padlón.

– Így aligha kapsz valamit – nevettem rá, miután megszabadulva az alsóneműtől, fellebbentettem a szoknyám fölötte állva terpeszben.

– Ne hidd, húgocskám, hogy ilyen könnyen győzhetsz felettem! Gyere! Gyere ide, te bűnös leány... Hadd büntesselek meg kedvem szerint a móhóságodért!

Tiltakozni akartam, amikor odatérdeltetett a feje fölé.

– De hisz így... Ez mégsem való, urambátyám!

– Mindjárt helyénvaló lesz, hidd csak el! – Két kézzel húzta a csípőm az ajkai felé, míg majdnem teljesen rá kellett ereszkedtem.

Amikor végigvágott kemény nyelve lágy óázisaim felett, megremegtetett a gyönyörűség. Bármerre néztem, Gordont láttam, magam alatt, a szemeit, ahogyan kóstolgatott... Örvénybe kerültem, a vérem lázasan éget és tüzelt, menjek bele ebbe az édent kísértő játékba. Fejest ugorhattam, mert pár pillanat múlva már nem a férjem diktálta az iramunkat, hanem az én "csengettyűm" parancsolt az ő nyelvének, úgy ringatta a csípőm a mámort követelő vágy, ahogyan a legkiéhezettebb nőstényeket szokta a legtökéletesebb hímek teste közelében. Gordon eközben minden kis zúgot felfedezett az ujjaival is, nemcsak a nyelvével. Alaposan próba elé állítva ezzel az állóképességem, felette térdelve. Én már nemcsak nyöszörögtem, sóhajtoztam és halkan követeltem tőle, hol kényeztessen még erőteljesebben, miközben majd elfolytam én magam is a testemből kinyert és lenyalt nektárral együtt.

– Ezek a gúnyos ajkaid... Az ördögi nyelved és a hajókormányon edzett ujjaid az őrületbe hajítanak engem!

A bátyám nyögése még hangosabbá vált, újabb adagot nyelve el örömömből.

– Ronts belém végre, ha annyit gondoltál rám...! Ahogyan állítottad, évekig...! – követeltem tőle lihegve.

– Odaszegezlek a padlóhoz a lándzsámmal, szemérmetlen kishúgom! – jósolta, miután hanyatt döntött a padlón és fölém kerekedett könnyedén, ragadozó volt. – Készülj fel, a nektárod ízétől még falánkabb lettem, mongol! Nyársra kell húzzalak, hogy elégedett legyek a büntetéseddel!

– Sikoltani fogom – incselkedtem vele nevetős hangon.

– De csak az örömtől, húgocskám, amiért istentelenül megháglak!

Szétfeszítette combjaim és kímélet nélkül keményen belém döfte a becsesebbik felét. Önkéntelenül, de valóban sikoltottam a tekintélyesre duzzadt hancúrléc rohamára. Bármennyire fel voltam rá készülve, a bátyám erőteljes mozgása megremegtetett.

– Ó, mennyire kellett ez már neked, parázna! Talán még annál is jobban nekem, az öled olajos érzete, a finom ízei után! Tárd szét Éden kapuit és fogadd királyod, mert legyőzettél!

Egyik karja a medencém alá nyúlt, a másik a tarkómat simogatta, egyre mélyebb és szenvedélyesebb mozgásra késztetve testeinket az űzekedésben.

– Ó, te gonosz leány! A másik finomsággal meg sem kínálnál, igaz?

Váratlanul átfordított maga fölé és a ruhám elejét cibálta szét, annyira, hogy a melleim szabadon tárulkozzanak elé.

– Most lovagolj, mongol! Rajtam parádézz, te isteni lovas! – prancsolta az égő bimbóimat morzsolva ujjai között.

Zihálva engedelmeskedtem óhajának, de hamar lihegéssé fajult, amint felkönyökölve odairányította a megduzzadt gyöngyöm az ajkai közé.

– Igen, bátyám! Szopogass csak egy kis mézet az ajkaid közé! – követeltem a tarkóját odaszegezve a mellemhez. – Elég kellemes, ugye?

Gordon kitágult, már-már fekete szemekkel biccentett egy aprót.

– Ettől tudsz mostanság oly édesen beszélni!

Állításomra hangos nyögéssel válaszolt, gyönyörűségében a hosszú, szénfekete pillái is lecsukódtak.

– Akkor szívd ki egészen, méltóságos úr! Tiéd mindkettő!

Amint áthajolt a bal bimbóhoz és követelőző ujjakkal markolta meg a keblem, remegés futott végig rajtam, amit előtte nem titkolhattam.

– Ebben mintha több mézecske lenne – sóhajtotta és még erősebben szopni kezdte az elvörösödött bimbót.

Hirtelen vágtába rántottam a csípőm és vele az övét is. A fejét egészen odaszorítottam az édességéhez. Lendültem és újra lendültem a lándzsáján, olyan erőteljesen, amennyire csak bírtam az iramot. Szegénykém immár nem is nyöghetett szabadon, míg egyetlen csepp gyanta is volt az ölemben a számára! Fejemet hátrafeszítve lassítottam vissza, amikor a magja a testembe robbant, akár váratlanul kitörő vulkán. Akárcsak ő a nektáromat korábban, én is boldog sikollyal nyeltem el a testemmel a gyönyörét.

Izzadtan dőlt végül a padlóra és rámhunyorította lassan kitisztuló tekintetét, míg leszállt velem a kettőnk képzeletbeli paradicsomából.

– Pár évtizednyi ilyen lovasbemutató és mindenképpen be kell látnom, te maradsz kettőnk közül a jobb lovas!

– Boldogan nyergelek ilyen paripára. Ahányszor csak kívánod tőlem, nagyuram!

Szólj hozzá!
2018. augusztus 02. 22:19 - Tíria Devil

Bűn Testvérek - Rossz vér

1.

Nincs és nem is lesz szebb ünnepe a nyárnak, mint egy főúri bál egy előkelő bálteremben, ahol a pomádé, a parfümök, az elegáns báli ruhák és a mély hajbókolások töltötték meg az élet, a könnyű élet örömünnepét.

A Gyöngy-major, szüleim otthona, ragyogott, mint egy különleges keleti ékszer. Vidékies visszafogottságát bearanyozta a többszáz égő gyertya és a vendégeim minden bája. Milyen más volt most ez a társaság velem szemben.! Ha első házasságom rangon aluli volt, a falusi kuruzslóval, amiért ismét vidámabban megvethették a bugyuta, idegen földről származó leányt, a jövendőbeli de Caire gróffal szentesített frigyem azonnal és nyílegyenesen fölébük emelt. Mennyire látszott most rajtuk, különösen az asszonyok és kisasszonyok tekintetein, mozdulatain, nehezükre esik hajlongani a mongol asszonyság előtt, akire azelőtt a cipőjük pucolását sem bízták volna. Hízelgett a hiúságomnak a sok sápadt lady, akik sértőnek érezték azonnal a kegyeimet keresni. Inkább kitartottak a lenéző pilla-rebegtetés mellett. Azaz csak kitartottak volna, ha nem figyelnek fel a fogadott bátyám, a mostani férjem viselkedésére. Miközben a dámáknak játszottam a háziasszonyt, kitűnően, hallottam suttogásaik Gordon "vészjósló" tekintetéről irányomban. Az igazság ennél sokkal bonyolultabb volt. Hiába szakadtunk el egymástól a vendégeink üdvözlésére, Gordon Mortimar Griffin Ravenheart de Caire jég tekintete nem és nem szakadt el a felesége látványától. Első pillantásra még én magam is azt hittem, hamarosan csúnya jelenetet provokálva hívja majd fel a figyelmem helytelen viselkedésemre... De a férjem elárulta magát, önkéntelenül. A szokásává vált szemöldök-felvonás helyett, ami a legnagyobb harag hullámait is megelőzte nála, megnyalta a felső ajkát és a szája szélét rajtam felejtve pillantását. A tiltott házban, a Lila Brokátban történtek után ez is szokásává kezdett válni és egyáltalán semmi köze nem volt a rosszaláshoz. Ó, bár tudtam volna pirulni, amikor észrevettem! De ehelyett, gondolom, kitáguló szemekkel viszonoztam bámulatát, ami részéről egyet jelenthetett a türelmetlen vággyal, minél előbb "megkóstolni" a különös asszonyát. Libabőrösen kapkodtam néhány korty levegő után, mire Gordon tekintete villant egyet: "Tudom, hogy te is vágysz erre!" A bőröm forrósodni kezdett, mint akit különös roham készül megrohanni, olyan mélyről jövő akarást éreztem az elmúlt napjaink "kóstolgatása", a rózsalugasban történt "falatozás" után, nem csoda, ha a testem, az ölem rögvest válaszolni akart urának és parancsolójának. Hevesebben kezdtem legyezni magam csipke-legyezőmmel, amit az üdvözölt vendégeink is megérthettek - a májusi kánikula napnyugtával is tombolt -, ám ezután én is lesni kezdtem őt. Szándékosan, hogy ne csak azt vegye észre, sikerült lehetetlenül zavarba hoznia, mint régen leányként, de fel is ingerelt, mint éhes asszonyát. A férjem természetesen megérthetett szavak nélkül is, további üzenetre ragadtatva magát. Boyce Roudenfordot üdvözölve egy tálcáról lekapott pohárba mártotta a mutató-ujját, majd a nyelvét, loppal. Amikor Lazarius, az édesapja derekasan megveregette a vállát, Gordon eljátszotta, le kell nyalnia az ujjára cseppent pezsgőt. Tudtam, a férjemnek gyönyörű, rózsaszirom ékszert rejtegetnek az ajkai. Nemcsak ördögien tudott bánni a szavakkal, Newchershire, sőt egész Northandale az ő lábai elé vetette magát ilyenkor, én azzal is szembesülhettem, egyéb tevékenységekben legalább olyan ördögien forgatta. A modortalan ujj-szopogatás és ajak-nyalogatás üzenet volt ismét, hiszen felém fordult a márványoszlopnak dőlve: "Tudom, ennél finomabbat is nyelhetek majd, ha hozzád érek!" Nagyot nyeltem a szemérmetlen bemutatójától, azt sem tudva, éppen melyik, körülöttem álló hölgyhöz beszélek és mit is kellene mondanom vagy talán válaszolnom kellene? A gondolataim között csak úgy lüktetett: "Ó, bár most tenné! Most mindjárt! A nyelvével vagy az ujjaival, az mindegy! Bárhogy érint meg, Éden kapui azonnal feltárulnak előtte bennem..." Pihegtem, mint egy túldúgott liba. Még akkor is, amikor asztalhoz ültünk és Gordon tekintete ott is követte minden mozdulatom.

– Le sem veszi róla a szemét, nehogy valami butaságot tegyen – szólt Ann-Marionette van Bough a barátnőjének, Louise Toussaint asszonynak, míg férjeik az asztalhoz kísérték őket.

Louise akaratlanul felsóhajtott férje felé suttogva. – Én ebben nem lennék biztos!

Nem tudtam csupán magamban mosolyogni, mivel Gordon, de Caire grófot megelőzve, sietett hozzám. Megborzongtam az ismerős, életerős karhoz simulva.

– Inkább mamát kellene kísérned... – suttogtam.

– Még az illatodtól is megfosztanál? Az érintésedtől? – kérdezte szívfájdítóan, miközben a szeme sarkából lesett.

Hangosan nyeltem egyet a zavaromra.

– Minél előbb? Valahogyan?

Nem tudtam, miként illett volna reagálnom. Az alsó ajkamba harapva sóhajtottam lehajtott fejjel.

Gordon az illemszabályokra fittyet hányva megsimogatta az arcom egyetlen ujjal, miután alám tolta a széket.

Szerettem volna megcsókolni azt a kezet!

De a vacsora alkalmával Gordon az asztalfő mellett foglalt helyet, míg én a grófnő mellett. Közöttünk egész Newchershire gazdagsága ott tündökölt. Gyöngy-major ura mégsem felejtette el sűrűn rajtam feledni a pillantását, holott a beszélgetésben és a széptevésben is kivette a részét. Utóbbiban immár teljes lelki nyugalommal részt vehetett, hiszen nem kellett már félnie vagy tartania, erőltetettnek sem érezhette, mint egy nőtlen férfi, akinek kötelessége a hajadonok és a szépasszonyok megbűvölése.

– Egész este olyan elegáns, már-már bűbájos, rá sem ismerek a fiamra – súgta Temperance meghatódottan. – Már minden barátnőmtől kért táncot!

Gonoszkás mosollyal gondoltam bele, igen, könnyedén nagylelkű, hiszen majd mással fizetteti meg ezt a kegyes viselkedést. Nem is mással, mint a saját asszonyával. És én lelkes törlesztő leszek! Persze, ő a bál minden matrónáját megpörgeti majd, de vajon rám sor kerül-e valamikor?

Nem hagyott sokáig kétségek között, mint házigazda, azonnal a külön erre az estére hívott zenészek mellé állt a bálteremben.

– Ha megengedik, megnyitjuk a táncot az est királynőjével!

A legtöbb fiatal hölgy lenézően sóhajtott, amíg Gordon bókolva hajolt meg előttem, jóval mélyebben a szükségesnél.

– Megölöd ma az összes irigyem, uram – figyelmeztetem a tánctérre sietve a karján.

– Annál többen lesznek az engem irigylők – biztosított az első fordulás alatt. – Mintha sejtenék, micsoda varázslat várhat rám a bál után... Vajon ennyire nyilvánvaló a számukra?

– A mama szerint igazi gavallérá változtál a ma estére – újságoltam neki, mintegy válaszolva a feltett kérdésére.

– Miközben a gavallérnak egyetlen hölgyön időzik a figyelme – sóhajtotta egy újabb forgás közben, én is nagyot sóhajtottam. – Úgy? Sóhajtozz csak, annál nyilvánvalóbb, szeretnéd, ha minél előbb az enyém lehetnél...!

– Gordon, én... – Nem folytathattam, a tánc véget ért.

– Keresni fogom az alkalmat, asszonyom! – Olyan látványosan csókolt kezet, amitől én magam is elsötétedtem, ördögi kísértés lenne elbújni vele valahol a majorban éppen ma éjjel...

A hölgyekhez csatlakozva igyekeztem újra tökéletes nyugalommal, háziasszonyként tündökölni a folyton változó, helyet cserélgető asszonyok között, akik legtöbbjét el-elragadta az őket szórakoztatni, érinteni vágyó férfiak sora. Több titkos kapcsolatra derült fény néhány szemérmes forgás, legyező-billentés alatt a táncok közben. Ahogyan a kötendő esküvőkről és eljegyzésekről is hamarabb értesülhetett az, aki figyelte a párokat. Már ha valaki vette a fáradtságot és odafigyelt a táncparkettre. Épp egy ifjú párt kísértem a tekintetemmel, arra gondolva, még néhány ilyen bál és a saját fiaim széptevési kísérleteit csodálhatom majd, amikor ismerős hang érintett meg.

– Kerestem az alkalmat, hogy válthassak veled néhány szót – szólalt meg az asszony.

Érzelem-mentesen mértem végig a pazar ruhájú Roudenford asszonyt. De sehol sem volt a bájos, bazsarózsa orcájú francia kokott. Egy sápadt angol kimértsége válaszolt fürkészésemre megremegő ajkaival.

– Ne haragudj, nem tudtam, lenne valami megbeszélnivalónk...

– Titania, kérlek, csak pár pillanatot adj... Nem húzódhatnánk oda a teraszajtóhoz? Igazán csak pár percig vonnálak félre!

Beleegyezően bólintottam, mivel a másik iránti megvetésemnél sokkal nagyobb volt a kíváncsiságom. Ugyan miféle mondanivalója lehet Sophie Roudenfordnak a számomra? Talán megkésett bocsánatkérés? Számon akarná kérni, amiért nem gyászoltam tovább a szigorú és újhodást remélő fél év után? Magyarázkodni kezd, mivel csábította el szegény Percyt tőlem?

– Nem akarom felkavarni a múltat és hidd el nyugodtan, semmiféle rosszindulatú szándékot nem táplálok irántad, Titania – kezdte el akadozó nyelvvel, sűrűn megtörölve arcát parfümözött keszkenőjével. – Szeretnék abban bízni, te sem gyűlölsz engem... Hiszen most már boldog vagy és... Látszik rajtad, ahogyan a férjeden is...

– Nem tudom, mennyit számít az én boldogságom Percy szempontjából? – kérdeztem csípős hangon.

– Tudom, joggal vetsz meg a történtekért, az akkori viselkedésemért! De elhiheted, nem múlik el azóta egy nap sem, hogy ne fizetnék meg a vétkeimért veled szemben...! – El kellett takarnia az arcát előlem, zokogás fojtogatta. – Részemről az nem pusztán fellángolás volt vagy merő szeszély, Titania! Szerettem Percyt! Egészen, a szívemmel és a testemmel egyaránt! Ha az élet nem olyan kegyetlen velünk, meg is szöktem volna vele az elől a szörnyeteg elől, akit a férjemnek nevez ez a képmutató világ!

– Ha szeretted volna, nem teszed ki annak a veszélynek, hogy a szörnyeteged in flagranti kapjon titket a saját hitvesi ágyában!

– Bevalljam, elgyengültem? Már Percynél voltak a szükésünkhoz szükséges hajójegyeink... Ó, mit változtat ez a történteken, Titania?! Egyáltalán nem szeretném, meggyűlöld őt miattam halálában! Nem azért jöttem hozzád, hogy befeketítsem őt előtted holtában, hanem azért, hogy könyörögjem neked, mint egy megtört szívű asszony...!

– Nekem? Miért? – csodálkozom rá.

– Engedd meg nekem, titokban látogathassam az egyetlen szerelmem sírját! – Hirtelen elkapja a kezem és magához húzza. – Tudnod kell, a szörnyetegem csak azért birtokolhat engem, mert a szüleim, a kilátástalanul eladósodott apám évekkel ezelőtt neki adott el az adósságai fejében! Nem ismertem előtte egyetlen férfit sem! De Boyce... Ő valódi szörnyeteg, érzéketlen és nemtörődöm, olyan, amilyennek Gordont hiresztelik! Csakhogy Boyce valóban ilyen, nem megjátssza ezt! Amikor Percyt megismertem, valóban egy futó kis kalandot reméltem, valami keserédes emléket akartam azokra az időkre, amikor teljesen összeaszott a bánat ebben a posványos érdek-házasságban! Nem Percy hibája volt, hogy mélységesen beleszerettem! Sohasem titkolta el előlem, milyen fontos voltál a számára, ahogyan a fiúk és Gordon. Buta ábránd volt, azt reméltem vele együtt, valahol távol Newchershire-től és Boyce-tól, új életet kezdhetek boldogan! Azóta Boyce minden nap keményen emlékeztet rá, sohasem felejthetem el: holtomiglan, holtáiglan hozzá és csakis hozzá leszek láncolva!

Elsápadtam a megjegyzését hallva. Aki ellenfelén egy fogattal hajtatott át többször is, az vajon mit tett és tesz nap, mint nap az őt megcsaló, hűtlen asszonyával? Szegény Sophienak még az sem adatik meg soha, őszintén, nyugalomban gyászolhassa meg a szeretett férfit!

– Halálomig szeretni fogom a férfit, akinek még a sírjához sem lenne szabad odalépnem... Könyörgöm, engedd meg, legalább olyankor lehessek újra mellette, amikor Boyce távol van Newchershire-től! Neked nem kell tartanod sem tőle, úgy féli Gordont, mint Gabriel arkangyalt vagy magát Krisztust! Soha nem merne még szólni sem róla vagy rólad, mint de Caire asszony...

Megszorítottam a gyenge, törődött kis francia kezét. – Ha számodra ilyen fontos, nemcsak engedélyt adok a major meglátogatására, Sophie, de személyesen küldök neked minden hónapban meghívót magamhoz teára! Nem, ne aggódj! A férjednek eszébe sem jut majd gyanakodni emiatt! Aligha lehetne egy megcsúfolt özvegy épp a csalfa barátnője, nem igaz? És ha biztonságban tudod magad, gyere bátran! Bármikor! Ugyan Percy dolgait átvittük a kertészházba, ott legalább szabadon és nyugalomban lehettek majd együtt, erről én magam kezeskedem!

– Jaj...! – reszkető ajkakkal akart kezet csókolni, elnyomva az újra rátörő zokogást. – Tudtam, annyit magasztalt a jóságodért, tudtam, igazat mondott rólad! Valóban angyal vagy!

– Nyugodj meg, és frissítsd fel magad itt a teraszon, mielőtt visszatérsz Boyce mellé. És ne aggódj, állom a szavam. A kertészház ezentúl a tiéd. Akkor jössz, amikor jólesik és annyit is maradsz! Bármikor szívesen látunk még az asztalunknál is! Most bocsájtsd meg, sürgősen beszélnem kell valakivel!

Arcon csókoltam a testvéremmé fogadott asszonyt és elrohantam tőle, mielőtt engem is magával ragadott volna a fékezhetetlen sírás. A vágyott arc helyett de Caire grófba és annak feleségébe botlottam a bálterem előtti folyosó két foteljében.

–Tity, kedvesem, dehát... – Lazarius fel akart állni, de én pottyogó könnyek között borultam a lábai elé sé megragadtam a kezét. – Kislányom...

– Köszönöm neked, nagyuram, amiért sohasem próbáltál felhasználni! Amiért nem kezeltél jószágodként! Amiért szerettél és engeded, szeressem a te gyermekedet... – zokogtam a kezét csókolgatva.

A gróf értetlenül simogatta meg az arcom.

– Mondd csak, mi kavart fel ennyire?

– Jaj, ki bántott meg ennyire? – tudakolta Temperance könnybe lábadt szemekkel.

– Neked is köszönöm, mama, amiért szerettél és megengedted, szeressem a fiadat! – A grófnő kezét is az ajkaim elé vontam.

– Hiszen tudod, mennyire vágytam erre! De miért sírsz? Miért vagy ilyen kétségbeesett, mint aki életveszélyből menekül?

– Valaki az elmúlt percekben figyelmeztetett szándékán kívül, milyen nyomorúságos életet is élhetnék, ha ti nem szerettetek volna úgy, mint igazi szüleim! Szerencsétlenné tehettetek volna olyan emberhez kötve, aki soha nem is próbált volna szeretni engem...!

– Gordonról mondtak valamit? – kérdezte a gróf hidegen.

– Fogadott apám, a fiad szeret és én imádom őt! Minden perccel jobban, a házasságkötésünk első perceitől! Nincs és nem is lehet nálam boldogabb asszony, tudva, ő szeret, viszonozza érzéseim, megértő és kedves hozzám...!

Lazarius mosolygova állt fel és engem is felhúzott a térdeplő testtartásomból.

– Ha ennyire boldog vagy mellette, felesleges ennyi könnyet ejtened, kisleány!

– Nem tehetek róla! Ezek a boldogságom könnyei, amiért ilyen csodálatos emberhez köthettem az életemet!

Lazarius és Temperance csodálkozó pillantásokat váltott egymással, mintha félrebeszélni hallottak volna. De én mit sem törődve velük tovább, a bálterem felé siető Gordon karjaiba vetettem magam. Sírva simítottam az arcom a vállához, két karommal erősen átölelve a derekát engedtem szabad folyást a lelkemet marcangoló félelemnek és örömnek.

– Köszönök neked mindent, a haragot és az elutasítást, a basáskodást fölöttem, a kiállhatatlanság megjátszását. Mindent, amivel eltaszítottál és mindent, amit azért tettél, megszeresselek még jobban! Köszönöm, amiért, mint most is, elviseled a fertelmesen illetlen viselkedésem és szeretsz továbbra is, rendületlenül! Köszönöm, amiért megengeded, hogy szeresselek és megpróbáljalak boldoggá tenni a magam módján! Esküszöm neked, mindenre hajlandó leszek érted és a boldogságodért!

Gordon megvárta, amíg lazítottam az ölelésemen és a szemeibe mertem nézni. Mindenki tudta róla, az ilyen érzelem-kinyilvánítások, főleg az én részemről, egyenesen a dührohamba kergették. Előhúzta hófehér kendőjét márványhideg arccal és a szemeim alatti könnypatakokat ittatta fel vele.

– Kezdetnek ne pazarold el a kincseimet! Minden könny, amit értem és nem miattam ejtesz, drága ékességem! – A hangja, akárcsak az arca, semmilyen érzelmet nem árul el, bármennyire fürkészték rajta a hamar felcsapó haragot szüleink. – Emellett én is megköszönhetném neked mindezeket, de a magam módján, amire sem a hely, sem az időpont, legnagyobb sajnálatomra, nem megfelelő, mongol. Nem tudom, ki ijesztett meg vagy mivel, de megígérhetem, mindentől meg foglak óvni téged és a szerelmedet is irántam...

– Annyi odabent a szerencsétlen ember, egyszerűen szíven ütött a saját érzéseim és életem feletti örömöm – vallottam be nagyon halkan, míg az orromat is megtörölgette, gyengéden.

Gordon pillantása felszikrázott. – Leszel te ma éjjel sokkal-sokkal boldogabb is, asszonyom! De erre már kettesben kerítünk alkalmat! Menjünk, engedd meg, táncoltathassalak meg az úri balsorsúak előtt bizonyításul: a boldogságunk a legszebb ékszereink!

Kép: Wallhaven

wallhaven-403844.jpg

Szólj hozzá!
2018. június 17. 20:56 - Tíria Devil

Bűn Testvérek - Vérlázadás

Amikor Gordon ajkai az enyémet keresték, koldusként reszketve, tehetetlenül hagytam, tegyen velem, amit akar. Túl sokszor tapasztalhattam, a bátyámat semmi sem hozza ki jobban a sodrából, mint az én ellenkezésem. Tudattalanul engedtem a sóhajának, amikor bebocsájtást kért az ajkaim közé a nyelvével. Azt hittem, a lelkem azzal fizet meg a több évnyi sínylődésért, hogy azt kell álmodnom, a meggyalázásom lesz az utolsó csepp a keserű pohárban. Ehelyett Gordon könyörgő sóhaja után nyüszítő hang tört fel a torkából, amit az én torkomba temetett. Az a kétségbeesett hang annyira illett a bátyámhoz, mint ördöghöz a kereszt. Felkavart és megsemmisített mindent, ami a múltban köztünk történt. Mindent arról, hogyan kellett volna viselkednem, mint más férfi asszonya, akire a fogadott bátyja rátámadt a nászéjszakáján.

Sohasem értettem meg, hogyan feltételezhettem ilyen segélykérő hangot Rettegett Gordonról? Azóta sem, amiként azt sem, miért álmodtam pont vele és miért a Percyvel töltendő nászéjszakámon? Csupán akkor ébredtem rá, a saját képzeletem játszott ki, amikor másnap reggel az elégedettségtől sugárzó Percy ágyba hozta a reggelim és szinte könyörgött, maradjak egész nap ágyban. Az éjjel történtek biztosan kifáraszthattak, mondta megértő hangsúllyal és ezzel magyarázta szokatlan kábaságomat, enyhe émelygésem.

Ennél különösebbet csak másfél évvel később álmodtam.

A vacsorára még emlékeztem. A bátyám, Suzanne szanatóriumiban való elhelyezése után megtisztelt bennünket látogatásával. Először járt nálunk, és mivel Percy és én még egymástól is eltávolodtunk valami megmagyarázhatatlan ellentét árnyéka miatt, kissé idegenkedve vártuk ezt a vendégséget a Gyöngy-majorban. A vacsora végeztén hirtelen forogni kezdett velem a szoba.

Amikor újra felpillantottam, Gordon jégszínű szemekkel nézett a szemeimbe. Egyetlen gyertyaláng éghetett, alig ismertem fel őt. A vonásai egészen ellágyultak, miközben megnyalta az ajkait és lassan, alig észrevehetően hajolt a számhoz. Még a vacsorán felszolgált portói ízét és a sügért is éreztem a leheletén, próbáltam visszafojtani a lélegzetem a döbbenettől. Hogy mert megcsókolni?!

– Nincs még egy olyan forró asszony az egész vidéken, mint te, mongol. Az ajkaid és a szíved melegénél csupán csak az öled forróbb, asszonyom. Az egész tested, minden csepp véred óvni fogja a magomat. Ma éjjel gyermeket fogansz, mongol, és továbbadod a napfényt és az éjszakát magadból az utódomnak! Olyan szép és bátor lesz, mint te, olyan csodálatos, mint ez a meleg, nyári éjjel, amelyen megfogansz tőlem – suttogta el-elakadó lélegzettel és igyekezett megszabadítni felesleges ruhadarabjaimtól. – Felejthetetlen lesz ez az éjjel, felejthetetlen az ölelésed és a csókjaid ízétől és ezek emlékétől...

Mozdulatlanul álltam, zihálva, amikor Gordon ujjai elakadtak a kendőm és a fűzőm között, tapasztalatlan szobalányként. Ekkor vettem észre, a hálószobámban állunk mindketten. Megdöbbenésemre egy másik kéz sietett a segítségére. Nem az én kezem! A férjemé. Percy jóságos pajtásként, könnyed mozdulattal oldotta ki a sálam, szabaddá téve a bőröm a sógora kutató, türelmetlen ujjai előtt. Gordon szája az enyémet kereste, tenyereivel a melleimet cirógatta. Ha eddig féltem, ezután márványszoborrá dermedve álltam, eközben Percy ajkai a hajamat simogatták és halkan csitítgatni igyekezett.

– Nem foglak bántani. Engedned kell a vérünk óhajának, Titania! Hallod a dobpergést? A zuhogó ereink szavát? Ma éjjel engedj a varázslatnak felettünk és fogadd magadba a magokat, amiket édes kínnal vágysz! Csiss, ne ellenkezz, kedvesem, az uraddal! – fogta le karjaim, amikor ellépni próbáltam kettőjük közül. – Légy forró és engedékeny vele, amilyennek szeret! Te is kívánod őt, igaz? Vágysz a csókjaira?

Gordon elengedett és figyelt. Úgy nézett belém a pillantása, mintha az élete múlt volna a válaszomon. Karjainak érintése máris hiányzott a derekamról számomra, nyugtalanul kapkodtam a levegőt.

– Percy... – nyöszörögtem szégyenkezve.

– Nincs semmi baj, kedves! Neked most a saját tested parancsát kell követned. Ő téged akar, most és mindörökké. És egyesültök is, ameddig megfogan benned a gyermeke. Agyermekben pedig örökké egyesül a kettőtök vére, mindörökre! Mondd meg őszintén, kívánod őt?

Lehajtottam a fejem rémületemben. De bólintottam egy aprót, alig észrevehetően.

– Szeretnél ma éjjel az aszonya lenni?

Ezúttal még kevésbé mertem bólintani, épp csak biccentésre futotta az erőmből.

– Ha megfogansz, szeretni és óvni fogod a gyermekét halálod napjáig?

Mint egy pogány eskű a király ágyasának felavatásakor, Percy szavai úgy csengtek a fülemben. Évát sem kísérthette meg másképp a romlás kígyóját.

– Ha ő így akarja... – sóhajtottam reszketve, akár a nyúl.

Gordon felemelte az arcomat, nagyon gyengéden fogva tartva a nagy tenyerén. – Akarom. Akarlak. Most és mindörökké, míg a halál el nem választ, mongol! De ha el is választ, az ajkaimon és a szívemben akkor is a te neved lesz majd... Titania!

Percy hátrálva vezetett az ágyhoz, miközben Gordon ragadozóként követett, én voltam a prédája, és bár a nyála nem csordult ki, a tekintetén látszott: türelmetlenebb és kéjsóvárabb már nem is lehetett volna. Az ölem görcsbe rándult a gondolatra, hamarosan az övé leszek, mi több, gyermeket fog nemzeni nekem. 

A férjem az ágy fejtámlájának dőlt és maga elé ültetett, majd rekedten parancsolt a bátyámra.

– Tépj le mindent magadról és róla is, ami felesleges immár! Ha kell, szaggass szét mindent! – követelte elfúló hangon.

Meglepetésemre Percy nem is mozdult, ruhában maradt mögöttem, szétterpesztett combjai között még arra is volt módja, segítsen a sógorának darabokra tépni az egyszerű vászon ingecskémet. A fűzőn és a harisnyáimon kívül mindentől megszabadítottak, mire Percy bőkezűen markolta át ujjaival a bal mellem, finoman engedve a mellkasára engem. 

– Gyere és kóstold meg ezt. Ezekből nem is tej, méz folyik majd. Ezek az emlők fogják etetni a gyermeked, de Caire. Kóstold csak meg!

Gordon vágyakozó pillantással hajolt a barátja kezében tartott finomság felé, mintha attól félt volna, a kedves kínálás után mégsem engedik a csemegéje közelébe. De ehelyett Percy keze még odaadóbban tolta a szájába a megduzzadt bimbóm. Gordon percekig nem merte megszívni, játékosan csókolgatta körbe, majd a nyelve hegyével csiklandozta. Felnyögtem, mire Percy morogva parancsolt rá.

– Kóstold meg végre, mielőtt eléget!

A bátyám a karjaira nehezedve engedelmeskedett és móhón szívni kezdte a mellem. A fennkölt anyai érzések helyett hánykolódó vágy kerített hatalmába, amikor megpillantottam a száját a mellemen. A lepedőbe markoltam kínomban két kézzel és valami megmagyarázhatatlan sugallatra nagyobb terpeszbe nyitottam a combjaim.

– Szívd csak, szívd – dörmögte Percy elégedetten, miközben jobbját a másik férfi csuklójára fonta –, de közben tapintsd meg, milyen forrón áhítozik a vessződre! Simogasd meg, intsd türelemre és kínozd ott is egy kicsit a rakoncátlanját!

Gordon erős, hosszú ujjai a fűzőmre simultak, a hasam felett, onnan a meztelen csípőm irányába siklottak azért, hogy visszafelé végre azt tegyék, amit parancsoltak nekik. Boldog elégedettségben figyeltem a fogadott testvérem meglepetését, sehol a formás bunda, amit annyiszor vetett a szememre. De így minden ujjbegyét éreznem kellett, kendőzetlenül. Amikor finom érintéssel végigcirógatott mindent, mindhárman felcsuklottunk.

A bátyám kérdő pillantása árulkodó volt, felém lesett. Nem titkolhattam, Percy valóban nem tévedett, kiéhezett szörnyetegként leste a testem, mikor veszik végre egészen birtokba azok a hosszú, erőteljes ujjak. Gordon vállai megremegtek, halk nyögéssel kezdett újabb hódító simogatásba az ölemen. Még inkább a keze irányába törleszkedtem csípőmmel.

– Nyugodtan ízleld meg a kedvesed aromáját. Tudom, ez minden vágyad!

Percy szavaira Gordon felemelkedett a bimbómról és lopva, ahogyan régen az elcsent inyencfalatot ízlelhette meg, balját az ajkaihoz szorította. Előbb csak megnyalta az engem érintőket, majd a tekintetembe akasztott pillantással módszeresen leszopogatta, akár a legízesebb csontokat a sült után. Az egész testem megborzongott Percy ölében Gordon kéjes arckifejezésétől.

– Ha engedném, téged is így szopogatna ott. De nem engedhetem most, félő, túlságosan belédmerülne és ez kimerítene mindkettőtöket. Neki nemzenie kell ezen az éjszakán veled, Titania. Később, ha megvan, amit akartunk, majd megengedhetjük neki, tegyen veled a kedvére. De vigyázz, kedvesem! Nagyon móhó fiú, hajnalig is ott maradna az öledet nyaldosva. Láttam jó pár asszony és leányt, akik őutána napokig a lábukat sem tudták összezárni, nemhogy ülni egy széken moccanatlanul! – kacagott a férjem az arcomba hullott tincseimet félreseperve gyöngyöző homlokomról. 

Gordon eközben körbevéste rejtegetett pontjaim ujjával. Amikor barátja az össze nem zárható combok ecseteléséhez ért, a bátyám ujja belémhatolt határozott mozdulattal. Összerándultam, mintha ez máris a természetes birtokba vételem lenne.

– Fáj? – kérdezte ijedten de Caire.

– Ó, teremtőm! – suttogtam elfúlón, míg kihúzta az ujját a testemből finoman.

A csípőm rögtön tiltakozva lendült volna a keze, az ujjai után.

– Folytasd, különben kifutunk az időnkből! – parancsolta Percy türelmetlenné váló hangon. – Ezt te sem akarhatod!

Hátrafeszítettem magam Percy ölében a mámortól, érezve az újra kedvemre tevő ujjakat magamon. Hitetlenkedő tekintettel néztem a fölém hajoló férjem arcát. Percy hol engem, az arckifejezésem leste, hol Gordon mozdulatait irányította figyelmesen.

– Ez életünk legcsodálatosabb éjjele, kedvesem – simogatta meg az arcom a férjem.

Le kellett hunynom a szemeim, egyre mélyebb gyönyör kerített hatalmába. Amikor újra erőm volt felnyitni a pilláim, Gordon kínlódó pillantását láttam magam fölött, eltakarva előlem a barátját, a hitvesem.

– Ígérem, ezután csak szebbek jönnek, mongol! Erre meg is esküszöm neked! – suttogta alig hallhatóan, az ajkai a számra tapadtak, örökre megpecsételve azokat.

Az érzetek maguk alá gyűrtek ezután. Foszlányok maradtak. Amint Gordon a tenyerembe csókolt... Ahogyan a csípőmbe vájta az ujjait, vesszőjével egészen elmerülve testemben...

– Ó, te buja, harcos asszony! Elveszed az erőm – zihálta többször is emlékezetem szerint azon az éjjelen.

Csak az odaadó közelsége, a testmelege és az illata maradt meg később...

De sehol sem volt Gordon, amikor hajnalban felébredtem ruhafoszlányaimban. Percy feküdt az oldalán mellettem, félig levetkőzve. Értetlenül hanyatlottam vissza a párnáimra.

Pár héttel később a férjem ujjongva konstatálhatta, hamarosan apa lesz. Az az éjszaka, amelyen az ikrek fogantak, sohasem került szóba közöttünk. Akárcsak a nászéjszakánk.

Gordon többé soha nem járt nálunk látogatóban. Még az ikrek keresztelőjén sem vett részt. Lazarius és Temperance legnagyobb megdöbbenésére, Percy őszinte sajnálatára. Én sztoikus nyugalommal fogadtam ezt a nemtörödömséget. A gyermekeim nem érdekelhették a jövendőbeli de Caire grófot. Ahogyan vártam, én sem érdekeltem őt soha.

Bárhányszor idézte meg őt a lelkem, leginkább az ikrek születése után, soha olyan pontosan nem tudtam róla álmodni azután. Az arca néha fátyolos volt álmaimban, máskor a szavai változtak ostorozóvá, miközben az övé lettem. A szenvedély és a vágy nem került felszínre. Annál jobban fájt ez, miután Percy jelentőségteljesen kiköltözött korábbi hálószobánkból, soha többé át nem lépve a küszöböm. A folyosó végén, egy lomtárból alakíttatott magának hálótermet.

Az éjszakáim valódi, mély magányban teltek innentől. 

Mostanra Percy egész hetes kimaradásokkal bizonyította be a számomra, sőt, egész Newchershire számára, bár a hitvese hálószobájától meg tudja tartóztatni magát, a csinosabb betegeinek ágyába szívesen töltött időt. Egyeseknél minél többet. 

Egyre kevésbé találtam a helyem, az egyedüllét, a magány az elviselhetetlenségig fokozta Gordon hiányát a számomra, akit alig láttam testi valójában.

Néha azt hittem, megbolondulok a tévképzeteim, a szenvedélyes álombéli ölelések és a hideg lepedőim érintésében...

Kép: Wallhaven

wallhaven-558862.jpg

Szólj hozzá!
2018. június 11. 20:03 - Tíria Devil

Bűn Testvérek - Vérlázadás

Gordon felhorkant, én pedig szégyenkezve sütöttem le a szemeim.

– Semmiféle hasonlóság nincs köztünk! – toppantott sértetten a heverőbe markolva.

– Még a lovaglás sem? – az anyja szándékosan ingerelte.

– Még az sem – védtem meg Gordon álláspontját, számukra váratlanul. – Ő előkelő nyeregben, kitűnő ruhában szeret lovagolni, én viszont ruha és zabla nélkül is szívesen lovagolnék! Ráadásul ő tengerész, a hullámok taraján érzi jól magát és primitíven, ügyetlenebbül vágtázik nálam, míg én férfi vagy női nyeregben, szőrén is meg tudom ülni bármelyik lovunkat.

– Én a helyedben nem kérkednék a pogány tudományommal, amit a mongolok gyakoroltak! Ezzel szemben az én őseim meghódították hajóikkal a világ tengereit! A mezítelen lovaglás lenne életed utolsó önkényes útja, mert utána biztosan lesújtana rád végre az Úr haragja!

 

A megálló fogat és a lakályok hangja térítettek magamhoz, amikor James kinyitotta előttem a kocsi ajtaját az Ezüsterdő, Newchershire fő parkja előtt. 

Mennyi minden történt velem azóta...!

Még le sem léptem a fogat számomra előkészített lépcsőjére, máris észrevettem a rám várakozó herceget, Amirt. Kreol bőre, kényelmes, türkizkék tunikája és koromfekete haja úgy vonzotta az itteniek tekintetét, mint az arany vagy a drágakövek, amelyeket a herceg előszeretettel viselt magán.

– Titania, örülök, hogy találkozunk! Az üzeneted megint olyan...

– Mélabús?

– Megrázó volt. Úgy hömpölygött soraidból a szomorúság, mint napsugarakból a melegség... Percy?

– Ismét Roudenfordéknál. Sophie állítólag megint gyengélkedik a migréntől.

– És ezúttal vajon hány napig nem óhajt majd elszakadni a férjedtől?

Nem haragudhattam Amir őszinteségéért. Fáradtan sóhajtottam a válaszadás előtt.

– Gondolom, amíg Boyce úton van haza az új hajójával.

– Nem értem ezt a ti hiteteket – állt meg a herceg egy gyönyörű begónia-tő előtt. – Korlátozzátok magatokat az egynejűségre, hogy aztán egymás feleségeit kergessétek, míg a sajátotok, legrosszabb esetben az őrület foglya lesz!

Demedten álltam meg, vele szemben az őrület hallatán. Suzanne jutott eszembe, a bátyám felesége. Talán ezért került a sógornőm is a sárgaházba? Mert Gordon...? Az lehetetlen! Ördög, de nem adná a becsületét és az esküjét, hogy később saját maga tiporja azt sárba.

– Tagadhatatlan, van benne némi izgalom. – Láttam be szomorkás mosollyal. – Bujkálni a felszarvazottak és a világ elől valaki más hitvesével, nem gondolod, herceg?

– Botorság! Tizenegy feleséggel szívesebben zárná össze magát egyetlen férfi, mint tizenegy dühös, felszarvazott férjjel!

Nevettünk mindketten.

– Sohasem hittem volna, ennyire távol a hazámtól találok valakit, aki ugyanúgy megérti a népem szokásait és hagyományait, mint én, holott itt született és itt nevelkedett...

– Megértem, amiért a néped így biztosította a család békéjét, herceg. De ha itt próbálnál rábeszélni egy férfit, igyekezzen boldoggá tenni tienegy asszonyt élete végéig, minden egyes napján, sikoltva vetné magát az óceánba a legmagasabb szikláról. Nálunk egyetlen feleség is túl sok mindennapra, ezért váltogatják legalább a szeretőiket sűrűn az urak, ha csak tehetik.

Szerettem, amiért Amir előtt bátran beszélhettem, nem kellett asszonyos kacarászások és legyezők mögé rejtenem a gondolataim. Bár kétségtelenül a születési helyemnek köszönhettem ezt, legtöbbször ő is úgy beszélt velem, mintha egyenrangú felek lennénk. Csupán nagyon ritkán esett szó közöttünk rangokról és társadalmi pozíciókról. Amir hite szerint az asszonyok nm csupán kiegészítői voltak egy férfi életének. Ez jól esett, annak ellenére, így sem szívesen cseréltem volna helyet egyik feleségével sem.

– De természetesen, te sem vagy igazi észak-nyugati lady! Hiszen mindenki a nomád néped nevén emleget. Sajnálom, amiért otthon sohasem találkoztam a hazád fiaival!

– Csak nem találkoztál a bátyámmal? Igazából senki sem szólít már "mongolként" rajta kívül. Ő volt az első, feltehetőleg ő is marad az utolsó. Hat év alatt megszokták a Mrs. Adamsont.

– Ó, sajnos nem találkoztam. Nem volt szerencsém Rettegett Gordonhoz, ahogyan őt aposztrofálják az itteniek...

– Aligha kellene már tőle rettegni – véltem félhangosan.

– A felesége valóban a bolondok házában van? Ez nem csupán szóbeszéd? Pletyka vagy kitaláció...

– A sógornőm elvesztette a magzatukat. Ez bármelyik asszonyt próbára teheti!

– De mennyi köze van ehhez vajon az egykori hajóskapitánynak?

– Gordon aligha tett volna szemrehányást. Midnketten fiatalok voltak, bátran akarhattak volna gyermeket később, ha Suzannet nem viseli meg ennyire a veszteség. Én azt hiszem, ő már korábban is túl érzékeny lehetett. Könnyen el tudom képzelni, mennyire elviselhetetlen a számára, amiért csalódást okozott a férjének...

– Nem úgy, mint Suzanne sógornője, aki szerencsés csillagzata alatt két örököst is adott egyszerre a jó doktornak!

– De mindezek előtt elvesztettem a családom és csak később lett férjem, két csodás fiam tőle. Úgy látszik, engem sem kímélhet a sors sokáig, ha most végleg el kell szakadnom a férjemtől, elvesztettem benne a bizalmam.

– Percy kötöznivaló bolond, ha lemond rólad azért a kis francia nőért!

– Nem tehetek ezért neki szemrehányást. Mindenki azt gondolta, kizárólag a hozományom sodorta őt mellém. Lassacskán kénytelen leszek magam is hinni a felvetés igazság-tartalmában...

– Nem akarnál tanulni tőlem és a népemtől, ha lemondtál volna róla, Titania!

Rejtélyesen mosolyogtam a herceg megjegyzésére.

– Egészen biztos lennél abban, Percyt akarom a szerelem csapdájába ejteni a tőled hallottakkal, herceg?

– Miért? Nem ez az igazság?

Hiába igyekezett a szemeimbe pillantani, kitértem a tekintete elől és egy rózsabokorhoz lépkedtem, szórakozottan simogatva a növény levelét.

– Szeretem, milyen finoman rejtegeted, valaki mást szeretnél lenyügözni, csupán az a kérdés, van okom félni, ha megszerezted azt a tudást, amit akarsz tőlem, mongol?

Kép: Wallhaven

wallhaven-168341.jpg

– Szeretnél félni tőlem, herceg? Nem vagyok sem túl szép, sem túl eredeti. Ezért örülnék, ha tőled kapott tudás segítene vonzóbbá válnom a férfiak szemében. Már attól különlegesebbnek hisznek, amiért veled mutatkozom nyilvánosan és még csak meg sem próbálunk bujkálni az emberek elől. – kuncogtam elégedetten.

– Az itteniek túlságosan ragaszkodnak a saját felfogásaikhoz, milyen egy vonzó nő szerintük. Valójában pusztán a burkot tartják szem előtt és azt is hiszik értékesnek, miközben az igazi kincsek épp ezek alatt vagy mögött vannak! – Amir tekintete végigsimogatta a visszafogott, halványlila ruhám fodrait, miközben megborzongtam a nézését figyelve. – Te már a hindu herceg megérkezése előtt is vonzottad a tekinteteket és mindig fogod is, hiszen a lélegzetedben, a véredben és a bőröd ízében is viszed tovább rejtélyes hazád aromáit, Titania. Ne sértsen, amiért nem fogadnak be maguk közé az itteniek! Hiába tartozol hozzájuk születésed és neveltetésed révén, soha nem leszel egy közülük! Te más vagy és más leszel, mert az ő vérük hűvös és lassú, mint a gyíké. A miénk forró és eleven, akár a tigrisé. Ahogyan az a gyíkokra, úgy mi sem kell figyeljünk az ő szavaikra!

– Viseljük rezzenéstelenül az esetleges sértéseik? A megvetésük és a kiközösítést? 

– Szemléljük csak őket onnan, ahová tartozunk és tartoznak. Mi magasabbak lévén, messzebbre látunk, ők kicsiny teremtményekként apró akadályokkal foglalkoznak.

– Egészen meghozod a kedvem, keressem fel az őseim földjét!

Amir mosolya sokatmondó volt. – Mielőtt vagy miután meglátogattál egy régi, kedves barátot, természetesen! Talán még el is kísérne utadon az a barát...

Nem leplezhettem az arcvonásaimra kiütköző megdöbbenést ajánlatára.

– Kár lenne itt rejtegesd azt a gyönyörű rubint, amit ideékeltek – futólag a csipkegallérom alá intett tenyerével. – A népem elhíresült a drágakövek csiszolásáról, ha még nem mondtam volna!

– Félek, rosszul festenék a sorban, mint tizenkettedik feleség – nevettem el magam a kínos helyzet miatt.

– Nem tartana sokáig az itteniek neveltetése fölötted. És fele ilyen magányos sem lennél, Titania. Tizenegy nővér és húg várna szeretettel, valamint jónéhány hercegi gyermek, akiket taníthatnál az északiak gondolkodás-módjára.

– De soha többé nem láthatnám a saját fiaim. Már túl sokat vesztettem a szüleimmel és a bátyáimmal eddig, Amir! – Bocsánatkérően nyújtottam felé a kezem. – A fogadott anyámnak megígértem, sohasem hagyom el őket és Newchershiret hosszú időre. És akkor sem vonom vissza a szavam, ha Rettegett Gordon feltehetően öröm-ünnepet ülne a veled való szökésem híréről hallva!

– Jobban érdekel az ő öröme és diadala feletted, mint Percy esetleges fájdalma? Mongol, nem érzel te többet testvéri szeretetnél ez iránt a Rettegett iránt? Szerelmet?

Éreztem, hogyan sápadtam el mind jobban a herceg szavaitól. Hirtelenjében hangom sem maradt a tiltakozásra.

– Én? Belé?! Jobban gyűlöl, mint a leprát! Majd megtudod, mi véleményen van rólam, ha megismerkedtetek végre és szóba mersz hozni őelőtte. De légy felkészülve, herceg, már a nevem hallattán elöntheti a gyűlölete és olyankor kíméletlenné válik minden ember iránt! – jelentettem ki néhány pillanatnyi torokköszörülés után.

– Ez az, amit ő mutat feléd, irántad. De te felé? Nem hiszem, félnéd a haragját...

– Ó, persze már nem! – nem tettem hozzá, azóta képtelen vagyok félni tőle, amióta a nészéjszakánkon vele álmodtam. – De miért gondolod, hogy szeretném? Ő a fogadott bátyám, akinek én vagyok a pokolból kapott büntetése, őszerinte.

– Ez a "büntetés" nagyon furcsán szokta kiejteni a nevét! A tekintete is megváltozik annak hallatán. Mint a kiszáradt föld, ha hirtelen esni kezd, elsötétül, felpuhul... Nem kellene ilyen hevesen tiltakozz, raajakumaaree! Közelebb érzed őt magadhoz, mint Percyt, igaz?

Válaszolni akartam, majdnem őszintén is, de egy-két artikulátlan sóhaj után bezártam a szám. Felkavaró volt, amit Amir a tekintetemről mondott. Hiábavalónak tűnt ezek után a régi sérelmeimet, kislányos rettegésem megosztanom vele. Asszonyi életem első éjjelén Gordont láttam magam fölé hajolni és nem Percyt. És bár akkor még mindig iszonyodtam tőle, mindezen érzéseim elszálltak egyetlen sóhajától, örökre...!

Szólj hozzá!
2017. december 29. 02:07 - Tíria Devil

A jóból nem lehet olyan, hogy elég!

- dolce vita elit körökben III. -

Deloir otthonosan mozgott, az éjjeli szekrényre készített, antibakteriális törlőkendő csomagjából szolgálta ki magát, néhánnyal Ámor farkát tisztogatta meg, néhányat a Charlotte hasára lefolydogáló ondó letörlésére használt el.

Állatias éhséget érezve, megbabonázó tekintettel húzta fel az emberpárt az óriások fekhelyének is beillő ágyra. A nőt azonnal lenyomta a párnákra, míg a jelképesen örökbefogadott fiát az ágy széléhez térdepeltette. Sandex odaheveredett ülve Charlotte mellé és vágyakozva simított végig az egész testén. Csupán egy villanás volt, amikor észrevette a nő bal combjára tetovált csipkedíszt, miközben széttárta a lábait Ámor teste előtt. De a combfix ábrán látható apró névjegykártya nem kerülhette el a suhanc érintését és figyelmét.

- Deloirnak. Örökké - suttogta áhítattal Ámor a feliratot.

A férfi mellkasát díszítő apró szív, benne Charlienak betűkkel, szinte megdobbant a vibráló bőrön, a szíve felett. Hány éve már és hányszor el akarta tüntetni magáról kóbor természetének első bizonyítékát, gondolt bele keserűen Sandex abban a pillanatban. Ő nem volt képes magára iratni majdnem felnőtten, örökké, hiszen már ott, a tetoválószékben, izzadtan is tudta előre, hazugság az egész. Tizenkilenc éves volt és épp világgá készült menni. Ezen senki és semmi nem változtathatott akkor.

Meg kellett köszörülnie a torkát. Ámor még mindig a Charlotte combjának belsejére írt betűket nézte, a nő mozdulatlanul feküdt a terasz felől besejlő napsugarakat bámulta.

- Most inkább erre a részre figyelj - a férfi végre figyelmeztette halkan Ámort, a szőrtelenített vénusz-dombra mutatva. - Olyanok, mint az orchideák. A nők szeretik lassan széttárni a combjaik előttünk, mintha tényleg virágszirmok lennének és védeniük kellene a kelyheik.

Deloir a nő bal füle felé hajolt.

- Gyönyörű, érzékeny és érzéki virágok... - bal kezével a nyakától ismét leereszkedett a testén, lusta pókként, hogy a szeméremajkak előtt állítsa meg az ujjait, élvezettel széthúzva a nagyajkakat a fiú előtt. - Itt, fenn található a bibe, más néven női csikló, az egyik legizgalmasabb pont az Univerzumunkban. Egyeseket, mint anyádat is, iszonyúan be lehet itt vadítani, eleinte pár futó simogatás is elég, de később szinte elvárja, hogy megkóstold. Percekig fogja állni a nyelved ostromát alig mozdulva, de ha elég ügyes vagy és rám hallgatsz, életed legfinomabb nektárját fogod megízlelni. Hajolj csak oda és bátran csókold meg!

Ámor engedékenyen lehajtotta a fejét a nő combjai közé. Félénk, tétova nyelve, mint apró rózsaszín sikló feje, a szétfeszített ajkak közé merült. Meglepetésére, nemcsak ő nyögött fel a meglepő ízleléstől, de anyja és az apja is.

- Légy könnyed, ne akard összenyomni, játssz csak vele, ahogyan a nyelvével tennéd, ha csókolóznátok. Sétáltasd a nyelved körülötte lassan és próbálj ütemet tartani. Hidd el nekem, nem a méret a lényeg, Ámor, hanem a technika! Ha képes vagy fél órán keresztül ugyanabban az iramban nyalni egy nőt, sírva, sőt, zokogva fog neked könyörögni utána, keféld meg!

Ámor nyöszörgése alig hallatszott. A nyelve megállás nélkül táncolt a Deloir ujjai által határolt pontok között és érezte, a merevedése mindjárt újra szétfeszíti az idegeit. Amikor a pár felé lesve látta, ahogyan Sandex mohón rácuppan anyja bal mellbimbójára, ő próbaképpen a férfi mutatóujját nyalta végig. Deloir azonnal rezonált az érintésére és feljebb akarta húzni a kezét, hogy ne zavarja a tanoncát, de Ámor az ajkai elé vonta a kezét, majd szenvedélyesen szopogatni kezdte az ujját. A férfi hagyta a fiút pár percig élvezkedni, később kihúzta az ujját az ajkai közül és Charlotte csiklóját vette kezelésbe. 

- Most már úgy nyald, mintha egy jégkocka oldalát sikálnád a nyelveddel. Keféld meg ott, lentről felfelé haladj - Deloir hangja türelmetlen morgássá mélyült. - Látni akarom, ahogyan bele fog élvezni a szádba! Mert bele fog, hisz már ő riszálja is a csípőjét neked! Gyerünk, kicsim, mutasd meg apának, mekkora nyalógép vagy, majdnem, mint ő! Ez az! Emeld a tenyereidre a fenekét és szívd meg!

Charlotte apró sikolya mindkét férfi szerszámát megremegtette.

Ámor extázisba esve mozgatta a fejét, a teste megfeszült, a vére már csak a farka irányába cirkulált, alig hallotta apja utasításait a saját szívverésének zugásától, amik a dobhártyáin rezegtek. Egy kéz a tarkóját markolva szorította a női nemi szervhez, de nem tudta bánni, bele is fulladt volna anyja testébe, amikor az ajkai közé robbant a remegő Charlotte orgazmusának nedve.

- Ne nyalj a vaginájába - figyelmeztette hirtelen Deloir. - Charlié olyan, mint Vénusz-légycsapója. Ha odaadja a ragadós nektárját, leharapja az első betévedő húsrudat, mint a guillotine. Hagyd csak, hogy kifolyjon az utolsó csepp is, szívd vagy nyalogasd le, közben nagyon finoman kezdd csiklandozni az ujjaddal, körbe-körbe a bejáratát. Amikor szólok, belétolhatod, de nagyon lassan. Ettől majd nem fog bírni magával és szinte a kezedre fogja magát tornázni. De ez nem is baj, hiszen kemény farkalást ígértél neki, fiacskám!

Ámor megrándult az emlékeztetésére, de nem hagyhatta abba a nő kényeztetését, hisz már-már hídállásban nyomta magát a szájához.

Deloir őket figyelve állt fel az ágyról, a csinos kis szekrényről lekapta a jókora tubus síkosítót, amihez élmény-fokozó olajokat is kevert a gyártó. Nagy adagot nyomott a tenyerére, szétkenve melengette a gélt néhány percig, és Ámor hátához térdelt. A fiú felnyögött hangosan, amint végigsiklatta tenyerét a farkán alulról nyúlva érte, a makkjától a herékig. Sandex le sem vette a tekintetét az orális örömöket nyújtó fiú tarkójáról és az előtte vonagló női szeméremről. Hosszú percekig ingerelte az amúgy is duplájára nőtt férfiasságot, míg a herék zacskói egészen összezsúgorodtak a tenyerében.

- Most dugd bele az ujjad - parancsolta. - Forró, puha és nedves a vágytól, de te ne hagyd, hogy siettessen. Nem ő kell diktáljon, hanem te! Igazából Charlie is ki akarja élvezni, de túl falánk! Kínozd meg, és mire a farkadat teszed belé, azt sem fogja tudni, melyik földrészen van!

- Én sem fogom - nyögte Ámor, a comboktól és Sandex birtokló kezétől is égett az arca.

- Te az istenek közé mész, oda küldelek. Csak bízz bennem! Vigyázni fogok rád, ígérem - suttogta a fiú feje felé, a keze közben a gátján keresztül az ánuszához csúszott, vastagon végigkente a tenyerén melengetett síkosítót a ruganyosan kemény farpofák között, le-fel húzva a kezét a heréktől a finom bejáratáig.

- Apa, nem bírok várni! - sikkantott Ámor, amikor a farkát a hasfalának csapta a férfi erőteljes simogatása.

- Szeretnéd a rabszolgát megdugni? - kérdezte Sandex komoly hangon.

- Alig várom - lihegte a srác. - Úgy akarom farkalni anyát, mint te, mint egy igazi isten!

- Úgy is fogod! Charlie, dobd ide az óvszeres csomagot, kérlek.

Sandex maga húzta fel a fiú farkára a gumit, ezzel is tovább ingerelte őt. A nőt az ágy szélére irányította, még mindig háton fekve, Ámort újra elé térdeltette és ő is visszahelyezkedett a hátához. Ennyi játszadozás éppen elég volt, hogy észrevegye, gumi-emberekkel van dolga.

Ámor öröm-hörgései is megnyugtatták.

- Tiszta lucsok... Szinte beszippant magába!... Ó, anya, belédhalnék!

Deloir a hüvelykujját Ámor utolsó csigolyáihoz szorította, a mutatóujja pedig gyengéd felfedező-útra indult a fia segglyuka körül. A másik azonnal nagyobb terpeszt vett fel, amikor az ujjbegy kopogtatni kezdett a záróizmain, gondolkodás nélkül vette át Sandex lassúbb, de határozottabb ritmusát.

- Dugd be, könyörgöm - visította Ámor magából kikelve.

- Türelem, kicsim! Nem szabad ajtóstól berontani. Azt akarom, arra emlékezz, milyen fantasztikus nap volt a mai és nem arra, milyen iszonyatos fájdalmakat álltál ki! - Deloir a srác hátára hajolva suttogott, apró csókokat hintett a szavai közben a gerincére, míg tekintete Charlotte izgalomtól nedves arcát pásztázta, mintha neki is szólnának a szavai.

feet-224680_1920.jpg

Kép: Pixabay

- Istenem! Dugj meg! Könyörgöm! - nyögte megfeszítve magát a fiú, már a gondolattól is el tudott volna élvezni, Sendex megkeféli, hát még úgy, hogy közben tövig nyomulhat a férfi egyik tapasztalt exében.

Deloir balja a fiú hasára simult, megfékezte a csípője lendületét és érzéki lassúsággal, gyengéden furakodott belé az ujjával. A legapróbb ellenállást is alig érezte rajta, Ámor teste vágyakozva vibrált az ujja körül, még ki is húzta magát kissé, hogy jobban érezhesse a férfi kényeztetését magában.

- Most hárman egyszerre fogunk mozogni, de csak finoman - sóhajtotta a fia hátára.

- Mindjárt belefröccskölök! - sóhajtotta Ámor, de a hangja elfúlt a gyönyörtől.

- De akkor kit fog meglepni apuci? - incselkedett vele Charlotte rekedten.

- Ki akarom próbálni... Nekem is kell az a felnyársaló fallosza! - követelte Ámor.

- Koncentrálj rám, és meg fogod kapni - Deloir végre kihúzta az ujját, majd bevezette ismét a szűkös nyílásba.

Egymásra figyelve mozdultak, mint három, egymásba érő fogaskerék egy közös óraműben. Charlotte óvatosan lejjebb csúsztatta magát, hogy még kényelmesebbé tegye a fiú számára a poziciójukat. Nem tehetett mást, Sandex megtiltotta neki, hogy ő is eléjük térdeljen mozdonyként. A nő gyanította, ő is a férfi ajzószere, a látvány, ahogyan Ámor szeretkezik vele, és aki egyre jobban reszketett azért, hogy Deloir ugyanazt tegye vele, amit ő a nővel, kefélje meg.

Sandex meglepetésére ez a pillanat hamarabb is eljött, mint várta. Ámor annyira be volt már indulva, a harmadik ujjáért követelőzőtt. Megdermedtek a séf parancsára, aki először igazította makkját a már kevésbé érintetlen ánuszhoz. A fiú öntudatlanul nagy levegőt vett, mintha a víz alá készülne bukni, és szisszegett, akár egy kígyó, amíg a vaskos, boltozatos makk áttört a testén.

- Anya, ez egy isten! - hörögte, amikor belésiklott félig Sandex szerszáma.

- Óvatosan - intette a férfi és az előrelendülés helyett finoman visszavonult, nem is mutatta jelét, zavarná, amiért nem húzhatta karóba a fiát maximálisan. Tudta, önfegyelemmel és türelemmel a világ legboldogabb emberévé fogja tenni pillanatokon belül.

- Édes jó istenem! - szűrte a fogai között Ámor, a nekilendülő csípőtől az ő farka is elmerült a nő testében. - Nyomd még! Nyomd belém!

A férfi körültekintően újabb adag síkosítót nyomott az óvszerére hosszanti irányban. A hideg géltől Ámor felsikoltott velőt rázóan. Hogy ez ne fordulhasson elő ismét, Deloir a mutatóujjával a fiú ajkait kezdte cirógatni, aztán közéjük is fúrta, amit a szeretője önkívülethez közeli állapotban szopni kezdett, éhesen. Ez nem tarthatott sokáig. Amikor annyira ellazultak az izmok a fiú végbelében, hogy egészen elnyelhette a jókora farkat magában, az ütemesen és kitartóan ingerelt prosztatái kiadták a parancsot az agyának: feladást követelve. Hirtelen feltörő láva-folyamként ontotta az ondóját felbérelt anyja-szeretője vaginájába. Néhány kisebb és három nagyobb rángatózás után kis híján az ágy mellé esett Charlotte teste mellé, ha nincs ősszeillesztve a hátsója az erősebb férfi szerszámával és így annak csípőjével.

- Nem is tudok mozdulni... Hogy álljak talpra? - Ámor annyira berekedt az élményeitől, alig értették egyetlen szavát is.

- Majd mi az ágyba tesszük a mohó kisfiút - mosolygott rá Sandex, gyengéden szétfeszítette a farpofáit és kihúzta még mindig merev tagját, miközben elégedetten konstatálta az óvszer szélén, nemcsak előlről, de hátulról is a csúcsra érkezhetett az első vagont megtestesítő hancurozó.

- Ugye nem léptek le, amíg alszom? - sóhajtotta gyerek módjára, amikor Charlotte finoman betakargatta őt.

- Megvárjuk, amíg felébredsz. Ha nagyon sokáig durmolnál, felébresztünk!

- Tudom, hogy egyikötöket sem elégítettem ki egészen, de később pótolhatjuk. Ez életem legfantasztikusabb napja és nektek köszönhetem!

- Előbb pihend ki magad. Ne felejtsd el, velünk nehezebb elbánni, én egy római hadvezér reinkarnációja lehetek, Charlie pedig a legtelhetetlenebb rabszolganőm, akit csak találhattál magadnak!

- Imádlak titeket!

Sandex és a nő mosolyogva osont ki a nappaliba.

- Még most sem hiszem, hogy ezt kellett tennünk vele. Simán faképnél kellett volna hagynunk pár órája! - dörmögte a férfi és levágta magát egy elegáns kanapéra meztelenül.

- Miért? Hogy másokkal vigye véghez, amit akar? Olyanokkal, akik legjobb esetben is kizsarolták volna minden pénzét? A kisebbik rosszat tettük, Deloir, megadtuk, amit akart, nem törtük össze, boldoggá szerettük. Ennél jobbat nem tehettünk érte! És ne tettesd a bűnbánót, mert nem áll jól!

- Elindítottuk egy olyan lejtő felé, amiről soha nem fog már felkapaszkodni!

- Ugyan már! Ne képzeld azt, hogy mostantól csak ilyen felállásra merevedik meg majd a gatyája. Ő csak ki akarta ezt próbálni, biztonságosan. Te sem leszel csalódott, ha ma este a hálószobában a feleségeden kívül nem lesz ott egy szűk hátsójú mosogatófiú, vagy igen? - Charlotte egy pohár likőrt töltött magának a bár készletéből, hülyeségnek tartotta éhgyomorra meginni, de érezte, számára a legnehezebb része a napnak most következik: kettesben a csalfa Deloir Sandex-szel.

Szólj hozzá!
2017. december 26. 22:30 - Tíria Devil

Ámor buja szelencéje

- dolce vita elit körökben II. -

Deloirnak hátraesett a széke, ahogyan felugrott.

- Vagy nem vagy tiszta, vagy nem vagy normális! - kiáltotta a fiúra. - Te azt hiszed, hogy itt és most, előtted hagyom leszopatni magam vele a te beteges kis örömödre?!

- Tisztázzuk. Tőlem kezdhetsz a dugással vagy a nyalással is, ami neked tetszik. És nem, nem az én örömömre. Nemcsak az enyémre, inkább ez a helyes kifejezés. A miénkre, apa!

Deloir szájába majdnem feltódult a felesége készítette villásreggeli.

- Mi a lófasz ez?! Valami állat-kandikamera?! Megvesztél?! - dühöngött Ámornak.

- Nézd, nem akarok gonoszkodni, de ha a legutóbbi pénzügyi kimutatásokat nézzük, én vagyok a király. Vagyis az apám, egyelőre. Te legfeljebb a hátsó sorok között kulloghatsz, mint egyike a legszegényebb hűbérurainknak. 

Sandex hátratántorodott egy lépést. Ez nyílt beszéd vagy már fenyegetés a fiú részéről?

- Ne majrézz! Nem akartam rosszat mondani rád, csak azért említettem, hogyha itt kameráznának, arra én csesznék rá leginkább! Szóval tőlem kérhetsz, amit akarsz, én teljesítem a kívánságod, ha te is teljesíted az én óhajaim.

Ámor ártatlan szemekkel nézett fel a férfira.

- Az igazi családom egy kalap szar néhány brillel kicsinosítva. Már a születésem előtt is taccsra ment minden. Neked nem részletezem, de anyának elmondtam! Soha nem lesz egy normális kapcsolatom sem ebben a multi-milliárdos, hátulgombolós nadrágban! Ha most nem tanulom meg, elveszek a sok szarság között. Félek a csajoktól! Őrülten! És lehet, hogy meleg vagyok, gőzöm sincs! De a legrosszabb, engem most még mindenki leszar vagy azt sem! Te mit tennél a helyemben?

- Próbálnék... Próbálnék normálisan érintkezni az emberekkel!

- Komolyan?! - csattant fel a srác gúnyos, felemelt hangon. - Ha láttad volna a sunyi, sebhelyes képed, amikor megmondtam a nevem, leköpnéd vajon most magad? Képmutató!

Deloir elképedve ült vissza a felállított székébe.

- Iszonyú terrorban éltem a nők között. Apám soha egy percet sem volt mellettem! - folytatta Ámor elvörösödő szemekkel, durcás hangon. - Piszkosul szeretnék egy autószerelő fia lenni és megdugni minden csajt fütyörészve, ahogyan te tetted! 

A férfi csodálkozó szemekkel bámult rá. Soha nem hitte volna, az ő kamasz és fiatal felnőtt kora bárki számára irigyelni való lenne, amíg csóró volt és óvakodnia kellett az apja könnyen eljáró kezeitől.

- Miért olyan nagy kérés, ha azt akarom, tanítsd meg, mit szeretnék vagy más mit szeret?!

- Stan... Ámor, ez nem így működik! Még egy másik, veled foglalkozó családban sem! Nem ilyen egyszerű...

- De! Kurvára az! Persze, kurvákkal is megoldhatnám, pikk-pakk. Csak nem mindegy, hogy azután is kussolnának, hogy elszarták a dollárjaimat vagy rájuk kell hajtanom pár fejvadászt! Ezért alkalmaztam anyát, mert diszkrét, még ingyen is vállalta volna, ha utána jobban érzem magam... Az is szempont, szerintem dögös és bejöhetek neki, állítólag az első szerelmére emlékeztetem...

- Elég legyen - utasította rendre a nő első ízben.

- Szóval nem kell tagadd, neked is feláll tőle! És ha velem nem akarsz, az sem akkora gáz, majd máskor, talán. Nekem te is nagyon tetszel. De én még nővel sem voltam, és pasival sem... 

Deloir egyik ámulatból a másikba esett. 

- Ha annyira feszélyez az apázás a másfél gyereked miatt, lehetsz csak simán Deloir vagy esetleg bátyó...?

- Vegyél vissza! - sóhajtotta Sandex döbbenten. - Te tényleg azért hívtál ide, hogy végignézd, ahogyan a pótanyáddal szexelek?

- Egészen pontosan - nyújtotta a szavakat Ámor, mint egy gyerek, aki kellemetlen dolgot készül mondani tudatosan -, azért hívtalak, hogy mindkettőnket dugj meg és utána vagy előtte mutasd meg, hogyan vadítsak meg én is egy nőt, egy férfit esetleg. De ha nem akarod...

- Ki találta ezt ki?

- Én.

- És honnan vetted, hogy én őt vagy téged, egyáltalán bárkit is meg akarnék dugni felszólításra?

- Onnan, hogy amióta apa lettél, amióta idehozattátok a kis szír gyereket, semmit sem dugtál meg a saját tenyereiden kívül és annak mindjárt másfél éve!

Sandex elkábult. Honnan a faszból tudná ezt ez a kis pöcs!? 

De hogy a francba telhetett el másfél éve nő nélkül, amikor él és egészséges?!

- El ne ájulj! Várd meg, amíg lehúzhatod ezeket a szalagocskákat és kivillanak anya mellei. Eszméletlenek! Azonnal a szádba akarod tömni majd mindkettőt, egyszerre!

Sandex érezte, valahogy felyorsult vagy egészen leállt véletlenül a vérkeringése egész testében. Akarata ellenére odaszegeződtek a szemei a fekete selyem hálóingre.

A Piros Combfixek Éjszakája elszabadult!

És eljöttek érte, hogy őt vegyék meg maguknak. Egy angyalarcú srác és egy ezüst obszidián szemű nő képében.

- Ha, és nagy ha... - kezdett bele suttogó hangon. - Ha megteszem, amit akarsz vagy akartok, semmi következménye sem lesz?

- Gumit húzunk...

- Nem így értettem! Később, ha megint bajod van, szorít a gatyád, a nővéreid vagy az élet, nem hívsz, nem zaklatsz vagy zsarolsz majd meg?

- Hívni miért nem lehet? Mint barátomat. Gyűlölni fogsz, amiért le akartam veled feküdni?

- Zsarolni fogsz vagy nem?

- Soha!

- Írásba is adod?

- Akár most rögtön. De inkább utána, ha lehet.

- És ő sem zsarol majd? - Sandex a nő felé biccentett.

- Nem fog! Kezeskedem érte!

- Ő is írásba adja?

- Ha így akarod, természetesen.

- Jó, akkor ti csináltok, amit akartok egymással és jól esik nektek, én meg vagy beszállok, vagy nem! Ha így rendben, kezdhetünk is! Ha nem, akkor felejtsetek el és keressetek más állatot magatok közé!

- De...

- Csitt! Menj, Ámor és zuhanyozz. Gyerünk!

A nő felállította a fiút és rámosolygott. - Ma végre elveszted a szüzességed. 

- Ja, csak azt nem tudtam, hogy apám óvó tekintete előtt kellene először szexelnem életemben!

- Nyugalom, emlékszel?

- Igen, anya, köszönöm - lehajolt a felé nyújtott ajkak felé és megcsókolta a nőt, aztán suttogva folytatta. - Pedig akkor is úgy áll tőled, hogy majd széthasad a gatyája!

A nő a pazar fürdőszoba felé kísérte Ámort.

- Nem fog széthasadni Előbb le fogja marni magáról, mint hinnéd!

Amikor visszatért, Sandex már a hálószoba fotelében trónolt, kimérten.

- Egy whiskyt? - kérdezte Charlotte.

- Semmit sem kérek! Már a narancslében is viagra lehetett!

- Semmiféle ajzószer nincs a birtokunkban. Kutassa át a lakosztályt, ha attól megnyugszik, Sandex.

- Mennyivel vette rá magát?

- A szívével és az őszinteségével!

- De mit kap azért, hogy elveszi a szüzességét? Amekkora észlény, egy hotelt is a nevére írna most!

- Nem vagyok hivatásos prostituált, Sandex!

- Akkor szimplán nimfomán?

- Nos, ez lehet, hogy közelebb áll az igazsághoz rólam. Azt tanácsoltam, hívja ide magát, azt hittem, magából bátorságot meríthet. De azt érzem, maga most csak rettenetesen meg akar minket szégyeníteni azért, mert igenis szívesen henteregne azon az ágyon mindkettőnkkel. De ezúttal a nagy Deloir Sandex nem a Nagy Vadász, már nem! Csak a Nagy Prűd lett belőle, aki lehet, még impotenssé is vált. Egészségére! - tette elé a bárból töltött italt a nő kristálypohárban. - Legalább a kezét nedvesítse meg, ha verni kezdi a farkát kínjában, minket bámulva!

Deloir egy hajtásra kiitta a pohara tartalmát.

- Jobban tetszenék, ha nyársra húznám a fiúkád a szemed előtt?

- Jobban tetszene emberként és férfiként, nem ítélkező bíránkként!

- Egyetlen alkalommal értem fiúhoz. Mert mocskos voltam és mindent ki akartam próbálni fiatalon, mint egy állat! Se előtte, se azóta nem vágytam ilyen kalandra!

- És legalább őt sikerült boldoggá tennie vagy nem volt más, akibe beleverhette volna épp akkor?

- Sajnos nem sok hozzád hasonló nő szaladgál, akinek a tekintete nemi aktusért kiált!

- Mit is várunk, amikor a város leghíresebb ragadozójáról is kiderül, már csak önkezűleg képes csúcsra jutni, amúgy egy kikopott papucs, amióta nősülésre adta a fejét!

- Addig fogom hergelni a srácod, amíg elájul a lábaid között! - fenyegette meg a férfi.

- Még akkor is jobban járok, mint egy mariska lovag szerencsétlenkedjen rajtam a régi győzelmeit hajszolva!

Deloir dühében lekapta a napszemüvegét és a felé hajoló, karfájára támaszkodó nő szemeibe nézett nyíltan.

- Ő csak az előételed lesz! Én adom a főfogást!

- Menj zuhanyozni, mielőtt elszáll a bátorságod, édes - mosolygott rá Charlotte elégedetten.

Ámor és az anyja idegesen ücsörögtek az ágyon ülve, amíg a férfi visszatért a hálóba. Fekete frottír köntösben ült vissza a karosszékébe és töltött magának még egy italt az asztalra készített üvegből. Leeresztett szemhéjakkal élvezte a bódító nedüt és a testén lopakodó, elismerő pillantásokat. Kicsit úgy érezte magát, mint egy pornókirály a felvétel előtt. De miért ne élvezhetné ki ennek a napnak minden percét, akár egy különleges gyümölcs ízeit, végül is ő a rendező, akármit hisznek is azok ketten az ágyon.

- Na mi az? Már azt hittem, a műsor feléről le is maradtam közben! Gyerünk, essetek végre egymásnak!

- Ne parancsolgass! - oltotta le Charlotte mérgesen. - Azzal csak rontasz a helyzeten!

Ámor óvatosan a nő meztelen vállához bújt.

- Kipróbálhatjuk, amit meséltél?

- Ámor, ahhoz el kell lazulnod. Ha nem érzed jól magad velem, fájdalmat fogok neked okozni és azt nem bírnám elviselni!

- Miben egyeztetek meg? Nem kellene engem is beavatnotok?

- Anya meg fog ujjazni.

- Anya? Minek? Hiszen még azt sem tudod, milyen érzés, ha hagyományosan, nőként kényeztet téged! - a nőre nézett keményen. - Térdelj le elé és izgasd inkább úgy. Attól megnyugszik és fel is villanyozódik.

Charlotte jobb ötlet híján engedelmesen letérdelt a fiú csinos lábai elé, miután felállította Ámort és leoldotta gyengéden a törölközőt a derekáról. A fiú rémült és viszolygó tekintettel tűrte, hogy nyalogatni kezdje ernyedt férfiasságát.

- Én ezt nem is akarom! Most még nem! Hagyja abba - nyávogta élessé vált hangon a férfi felé Ámor.

Deloir dühösen pattant fel a helyéről, mintha a nevelésre szoruló, hisztériázó gyerekének kellene leckét adnia. Odalépett a fiú hátához.

- Miért nem? Fogd meg és told az ajkai közé!

- De én nem akarom!

- Figyelj, Ámor. Mi itt meggebbedhetünk, ha te ilyen gyerekesen akarsz ezen túlesni - mormolta kényszeredetten, nyugalmat erőltetve magára.

Amint a fiú szemeibe nézett, már tudta, itt már úgyis eldőlt minden, jóval a hármojuk ismeretsége előtt. De legalább segíthet neki egy kicsit élvezni a helyzetet, amit Ámor maga teremtett. Lassan simult mögé és helyette markolta meg a farkát. Ámor azonnal levegő után kapkodott, kővé dermedten hagyta, hogy a nő ajkai körészoruljanak, miközben a farpofái közé a leghatalmasabb farok simult, amit el tudott képzelni. Felcsuklott, összerándult minden izma a testében és Deloir tenyerében is.

- Nézz oda, nézd, milyen édesen csinálja a kedvedért - a rendező a nőre irányította a felé fordult fiú figyelmét.

- I-igen... Ez így... Pazar! - megszorította az őt fogva tartó kéz csuklóját, és kissé előre próbált dőlni.

- Tudom, hogy vágysz rá, de amíg nem próbáltál meg elégedetté tenni minket is... - búgta Deloir izgató hangon a fiú hajába.

- Meg kell érte dolgoznom? - suttogta vissza a férfi ajkait keresve Ámor.

- Itt és most mindhárman meg fogunk egymás kegyeiért. A te játékod és a te szabályaid. Engem anyád izgat, ahogy mondtad, anyád veled akar törődni, te rám vagy beindulva... Ha senki sem enged, itt ma mindhármunknak nagyon szar napja lesz! De ha te is engedsz, ő is fog, és én is engedek... Ha csak én érdekeltelek volna, ő nem lenne itt és nem smároltad volna le előttem olyan szenvedélyesen. Szerintem te tényleg mindkettőnket meg akartál szerezni magadnak.

- És te? Te csak őt?

Deloir elmosolyodott. Ha ez a péntek a perverzitásé lett, fenékig, szó szerint fenekekig ki fogja élvezni, egy milliárdos áru és egy eszményi szépség képében. Kicsit erőteljesebben rászorított a mellkasához simuló fiú egyre jobban lüktető férfiasságára, ami előtt Charlotte mozdulatlanul, őket bámulva térdelt.

- Később megtudod, kicsim - suttogta a fiú ajkaira és lassú, kemény mozdulatokkal fejni kezdte a meg-megránduló szerszámát. - De addig sokat kell játszanunk a kedvemért és a tietekért is.

Deloir másik tenyérrel maga elé szorította Ámor csípőjét és erőteljesen a fenekéhez dörgölte a farkát. Ámor lábai remegni kezdtek már néhány mozdulata után.

- Deloir - sóhajtotta Ámor halálra váltan a gyönyörtől.

- A számba fogom gyömöszölni a melleit, míg te sikosra és nedvesre nyalod őt nekem, igaz, kicsim? - Ingerelte a remegő fiút felajzottan.

- Amit csak akarsz... - nyögte ő.

- És meg is farkalod?

- Igen...

- Keményen, mint egy isten?

- Igen...!

Ámor felsikoltva élvezett el a férfi puha érintésű, de keményen szoruló tenyerében. 

- Ügyes fiú! Az fontos, hogy tedd anyát boldoggá! És akkor én is boldoggá tudlak tenni titeket. Mindkettőtöket! Boldogan foglak titeket megfarkalni, tövig nyomulva bennetek, szépségek!

Deloir rekedt kijelentése után szenvedélyes és futó csókokat szórt Ámor finom nyakára. A srác feje az ő erős vállára támaszkodott, rekedt nyögés szakadt fel belőle az elhangzottakra. Sandex tekintete a félhomályossá árnyékolt helyiségben is egyenesen a nő szemeibe furódott, nem kerülte el a figyelmét, Charlotte is összerándult a szavaitól vágyakozva.

Ennél többet még egy isten sem kívánhatna magának, gondolta, Ámor szüzies ánusza, az átmenetileg kapott feleségének vaginája csakis utána reszket. És ő büszkén fogja birtokba venni mindkettőjüket mielőbb!

Szólj hozzá!
2017. december 26. 02:41 - Tíria Devil

Combfix nélkül is él a bűn

- dolce vita elit körökben I. -

Megint csak egy unalmas szerdai nap, semmi különös, semmi megterhelő, éppen csak annyi munka, amennyihez még kedve van.

Egykedvű arccal nézegette az üzletvezetői leveleket. Csupa félős, kétbalkezes marha, aki azt hiszi, minden döntésükhöz az ő jóváhagyása szükséges, akik semmire semmit sem mernek mondani, aztán majd csodálkoznak, rég az ő gyerekei irányítják a birodalmát és ők még mindig "csak" étterem-vezetők. Ezek közül csak az az egy százalék volt bosszantóbb, akik örökös megreformálni való feladat-ívekkel szórták meg a leveles ládáit. Miért kellene mindig mindent újítani? És honnan veszik, hogy ez pont nekik való feladat? Sokkal talpraesettebb és ügyesebb embereket válogatott maga köré erre a célra az évek során, legfontosabb a bizalom. Akár új asztalterítőkről, fogpiszkálókról, ételekről vagy az új alkalmazottakról volt is szó.

A Sandex étterem-lánc legfőbb alapköve a bizalom és csak ezután az intuíció. De senki sem tehetett túl a főnökön megérzések terén.

Így volt ez akkor is, amikor a hawaii óriás Malcolm, első számú testőre bejelentette, egy nagyon fiatal, fegyvertelen srác keresi őt és beszélni akar vele. Deloir furcsa zavartsággal biccentett az emberének, engedjék hát hozzá a fiút.

A vendége alig lehetett több tizenkilenc évesnél. Sima, fehér pólót, a térdein kiszaggatott farmert és nagy lencséjű napszemüveget viselt. Sandex majdnem felkacagott a fiút meglátva, a jóízű nevetés ott kaparászta a torkát akkor is, amikor hellyel kínálta őt. Mintha önmagát látta volna viszont tizenöt évvel korábban, amikor ebbe a városba érkezett.

- Nos, miért keres? - vágott bele, amint leültek egymással szemben a tiszteletet parancsoló íróasztal két oldalán.

- Talán furcsa lehet, de kérem, hallgasson végig. A dolgok azzal kezdődtek, hogy... Próbálom megtalálni a számomra helyes utat... Ez nem annyira egyszerű, mint hinnék...

- Valóban - szúrta közbe és óvatosan az arany karórájára lesett.

Ha ilyen körülményes lesz végig, két óránál előbb sem jut a végére a srác.

- Ezért beszélgettem a mentorommal. Végül egyet értettünk abban, hogy az általunk kívánt eredményeket csak az őn segítségével érhetjük el!

- Ez igazán megtisztelő, fiatalember. De ha tanulni szeretne nálam és ehhez kér munkát valamelyik éttermemben, annak nem ez a módja!

- Munkát? - a fiú annyira meglepődött, hogy fel akart ugrani a székéről. - Ugyan, dehogy jöttem munkáért kilincselni magánál! Nekem, vagyis nekünk csak maga kell, Sandex! De várjon. Totálisan eltoltam a dolgot! Szóval először bemutatkoznék, a nevem Stanley Hudson-Hobbs. A Hudson hotel-birodalom örököse vagyok.

Sandex azonnal kihúzta magát ültében és szórakozottságot tettetve elfogadta a vendége felé nyújtott jobbját. 

Ismerte a mogult, néhányszor találkozott is vele, de a vén Frank Hudson még neki is nagy hal volt az óceánban. Persze, tudta róla, hogy az öregnek két lánya és egyetlen, túl későn érkezett fiacskája van, de a szálloda-mágnás sosem engedte rivaldafénnyel elvakítani a jövendőbeli királyt. Ez a fiúcska még pelenkába rottyoghatott, amikor a papa már a világ összes impozáns és legkevésbé sem imponáló fővárosába fenséges szálloda-óriásokat húzott fel az ő kis csemetéjének tiszteletére.

- Így még kevésbé világos az óhaja, Stanley.

- Ámor. Mindenki így szólít, előszeretettel válogatom össze az embereket egymásnak. Persze, nem világos a dumám, de újra kezdem. Szóval apám szerint mindent ki kell próbálnom, még mielőtt elfoglalom a helyem mellette. Ezért választottam magamnak mentort, segítsen kiigazodni, mit is akarok majd a jövőben? De vannak olyasmik, amiket... Nem kérhetem meg rá az öregem! Tudja, ő egészen... És máskülönben is... Szóval keresnünk kellett mást, és kizárólag maga az, aki minden szempontból megfelel az elvárásainknak.

- Mint mondtam, ez megtisztelő, de még így sem értem, mit akarnak tőlem?

- Jó. Figyeljen, jöjjön el holnapután a hatvanegyedik utcai szállodánkba. A lobbiban fogom várni tizenegytől tizenegy húszig. Tovább nem, mert az illetlen viselkedésre vall, ha sokat késik. Nemcsak velem lenne illetlen, de a mentorommal szemben is. Ő is ott lesz és majd segít elmagyarázni mindent, hogy maga is megérthesse, rendben?

A srác felugrott újra és ismét a jobbját tartotta a férfi felé.

Deloir idegesen gondolt arra, ez a srác talán olvasott az interneten a fejlövéséről és most állította be gyengeelméjűnek, holott ő beszélt badarságokat?

- Pénteken tizenegykor, rendben?

Csupán bólintott neki és nézte, ahogyan cikázó léptekkel szinte kimenekül az irodájából.

Szegény Frank, akkora üzleti zseni és egy hibbantot hagy maga után tejhatalmú úrként. Mi lesz, ha az ő és a Magdalena születendő gyereke is ilyen elfuserált fickó lesz, amikor felnő?

Nem is akart tovább ezzel a fiúval foglalkozni, nehogy elveszítse csippetnyi kis életkedvét is, mint jövendőbeli és gyakorló apa. De az eszébe jutott, semmiképpen sem árthat, ha Franket figyelmezteti, a fiacskája valami anyagi vámpír hálójában vergődhet. Szikrányi kétsége sem volt, az állítólagos mentor nem szívjóságból tömheti a nagyra nőtt gyerek fejét. Ráadásul az ilyennek papírvékonyságú a bőre, seperc alatt aláférkőzhet akármilyen féreg.

Péntek délelőtt tíz óra ötvenhét perckor lépett be a hotel aulájába. Azonnal megpillantotta az izzadt tenyerét törölgető fiút.

- Mr. Sandex, igazán örülök! - tartotta elé a kezét a bájos arcú Ámor.

- Én is örülök. Igazából csak azért jöttem, mert hallani szeretném azt a bizonyos ajánlatot. Az igazgatói irodában beszélgethetünk?

- A kíváncsiság, tudom, miről beszél. Nem, nem oda megyünk. A mentorom már vár minket.

- És hol van a mentora?

- A nászutas lakosztályban. Ne, kérem, ne lepődjön meg most, én küldtem őt oda. Szerinte az elnöki lakosztályban kellene tárgyalnunk, de mégis csak én ismerem a szálloda helyiségeit. A nászutas lakosztály sokkal kényelmesebb lesz, higgyen nekem!

Deloir napszüvege kicsit lejjebb csúszott. Ez a gyerek már korán reggel beállt volna valami szertől? Micsoda feltételezést tegyen, ha a szerelmes és friss házasoknak fenntartott kéjbarlangban akar vele beszélni a fiú?

A türelmetlenség és a zavar egyre jobban feszítette, ahogyan a lift fülkéje szárnyalt velük az ég felé.

- Nézze, Stanley...

- Ámor - javította ki azonnal a srác.

- Jó, akkor Ámor. Tudom, maga szerint én a kedves papához képest egy senki vagyok! Szerintem ez nem így van, tehát én is pénzben mérem az időm, ahogyan ő. Nekem nincs rá pénzem, hogy a maga kisded játékához asszisztáljak - pukkant ki Sandexből a mérge.

- Mr. Sandex, nyugalom. A világ huszonkettedik legismertebb szállójának a vendége. Lesni fogjuk az óhajait, csupán annyit kérünk magától ezért, hallgassa meg az ajánlatunkat. Ha nemet mond rá, akkora összeggel térítem meg az idejét, amekkorával kívánja! Tehát maga nem veszíthet semmit, azon kívül, hogy megismerkedik két esetleges partnerrel, iszik egy csésze igazi brazil kávét vagy mást, beszélget és ha semmiképpen sem tudjuk magunk mellé állítani, mosolyogva búcsúzunk egymástól.

Sandex higgadtsága azonnal helyre állt. Ez már igen, ez a dörzsölt, vén kincskereső Frank stílusa volt, szóról szóra.

- Először dereng, hogy maga tényleg Franklin Hudson-Hobbs fia.

- Remélem, gyorsan összebarátkozunk. A mentorom és az apám szerint is csapongó vagyok, mint a lepkék. De azt hiszem, a maga segítségével ennek hamarosan vége lesz. Tudta, hogy magát mindenki olyan "belevaló, tökös csávó"-nak tartja?

A férfi meglepődött a jelzőkön, de nem tagadhatta el magától, hízelgett a hiúságának, milyen benyomást keltett és hagyott mindenütt maga után, ezek szerint.

- Inkább sejtettem.

- A mentorom szerint ez az egyik legfontosabb, a magabiztosság. Persze, amit maga elért, abból a rengeteg siker-élményből dőlhet is az önbizalom. De ha valaki még életében semmit sem tett, mint én, annak ezt is meg kell tanulnia.

Ámor kilépve a kabinból az egyetlen, hófehér ajtóhoz sietett a folyosó végén. Kihúzta az intelligens kulcskártyáját és kitárta a másik előtt a keleti palota kapuját.

Sandex álla jócskán leesett a lakosztály láttán. Most bánta csak igazán, erre sem tudta rábeszélni a spórolással és kuporgatással megmérgezett nejét. A keleti uralkodók sem rendezhettek be szebb szerájokat maguknak és a szeretőiknek. Mindenből áradt az elegancia, a bujaság és persze a pénz. Az előtér mennyezetéről mesterséges vízesés és szökőkút zuhogott ellensúlyozva a tetőtéri lakosztály forróságát.

A fő hálóterem felé haladva pillantották meg mindketten a fekete, selyem hálóinges nőt a nagy teraszon. Szemet gyönyörködtetően megterített reggelizőasztal mellett ült, mezítláb. Arcát a délelőtti napsugarakban fürdette lehunyt szemhéjakkal, mintha mást sem akarna, mint élvezni a gazdagságot, ami körülveszi.

- Megjöttünk - Ámor lehuppant a nő mellé rántott székre.

- Örülök - mosolygott rá a nő a fiú felé fordulva, de nem pillantott rá, nem is nyitotta ki a szemeit, kígyóként itta magába a Nap éltető melegét.

- Deloir Sandex, bemutatom a mentorom. Ismerkedj meg a választottaddal, anya!

Sandex meglepetten nézett a nőre a feje búbjától az asztal mellett kivillanó térdkalácsáig. Hiszen ő ismerte Hudson feleségét, az a csaj ennél a nőnél legalább tíz évvel fiatalabb és minimum húsz plasztikai beavatkozással szebb volt. Ez meg felvehetett volna akármilyen ruhát, akkor is nézhették volna pincérnőnek, könyvelőnek vagy fodrásznak, akkor sem tűnt volna ki az utcán járó-kelők közül.

- Ne legyen már ilyen karótnyelt, Sandex! És üljön le, mert beáll maga miatt a nyakam. Nem ő a szülőanyám, természetesen! A valódi most Mauriciuszon él egy kivénhedt autóversenyző porhüvelyével. A mostoha, szám szerint a nyolcadik vagy tán a kilencedik...?

- A hetedik - válaszolta a nő és beleborzolt a fiú divatos frizurájába vakon.

- Szóval az meg valahol biztos dugatja magát egy masszőrrel, tenisz-oktatóval, amíg apám vásárol egy újabb várhelyet a Kremllel szemben.

- Lettországban vannak, nem Oroszországban - szólt közbe a nő és végre kinyitotta a szemeit.

Sandex így már felismerte, a nagy, ezüst obszidián tekintet sokáig kísértette és kísérte az elmúlt hetekben.

- Á, már be is ugrott neki! - nevetett rá a suhanc. - Igen, először anya akart beszélni magával, de hamar elutasította a jelentkezését. Nem volt szép magától, és mindezt azért, mert nem szakképzett pincér...!

- Vannak... Vannak bizonyos elvárások... Amiket nem fognak... Nem lehet figyelmen kívül hagyni és felülírni... És... Nem vagyok hajlandó...

Deloir kínjában a saját nyálát nyelte. Hogy dadoghat egy tökös fickó, mint ő?! De hogyan lenne képes értelmes mondatokká fűzni a szavait, amikor ezek a kéjt sugárzó, fekete mélységek a manduláit vizslatják? Ha Charlotte Lockhard lett volna a legképzettebb, legügyesebb pincérnő a világegyetemben, akkor sem vette volna fel egyetlen éttermébe sem! Inkább sose lássa, minthogy emiatt a semmiféle kinézetű, de csodálattal néző nő miatt, a feneketlen pillantás és a buja ajkak miatt visszatérjen a régi Deloir a süllyesztőből! Az, aki az ilyen nőszemélyeket húsz perc alatt nyomott az asztalára, aztán a mennyezetig tolta őket a farkával!

Mindez csak múlt! És neki meg kell változnia. Útban az első, vér szerinti gyermeke erre a világra és ott a csodás felesége, az imádnivaló Magdalena...

- Biztosak vagyunk mi abban, hogy ez a fickó a magabiztosság mintapéldánya? - fordult Ámor a nő felé kérdő és lekicsinylő tekintettel.

- Igen - jelentette ki a nő és incselkedve borzolt újra a hajába. - Megbeszéltük, rengeteg olyasmi jöhet közbe később, amire tőlem nem kaphattál választ. Ha valaki, Deloir Sandex tud válaszolni minden kérdésedre!

- Szóval erről van szó? Kérdésekre kell válaszolnom? - Sandex agya lázasan pörgött, a nő szavaitól megkönnyebbült, óriási belső feszültségtől próbált megszabadulni, amit még magának sem tudott megmagyarázni ezt a két embert figyelve magával szemben. Gyorsan töltött magának egy nagy pohár dzsúzt és mohón felhajtotta. - Essünk túl rajta!

- Annál azért bonyolultabb - hárított Ámor lenézően az egyre idegesebbnek tűnő férfit méregetve. - Előbb meg kellene értenie, miért kell kérdeznem és kíváncsiskodnom. De maga most egyáltalán nincs olyan állapotban, hogy figyeljen ránk! Mintha a múltkori idegességem magára ragadt volna át...

- Semmi bajom! - vágta rá azonnal Sandex és lecsapta a másodjára is kiürített poharát.

- Biztos? - kérdezett vissza a suhanc.

- Biztos! És ha nem térsz a tárgyra, kölyök, felállok és az egész éves zsebpénzed sem lesz elég, hogy megállítson, értetted?!

Ámor felnevetett és a mellette ülő nőre pillantott. - Jó, igazad volt. Tetszik! Örülök, hogy hallgattam rád, anya

A nő válaszul rámosolygott.

- Neki fogsz már vagy kezdjek rád számolni, mint a boxmérkőzésen a kidőlt versenyzőre? - pattogott Sandex vészjóslóan.

- Jó, nyugalom! Szóval azt már elkezdtem mondani, a mentorom nem a szülőanyám és nem is a mostoháim egyike. Ő azért lett anya , mert ő lesz a nő, aki számomra mindent megtanít és felfed, amit tudnom kell! Ahogyan egy jó anyától ezt el lehet várni...

Ámor lágyan a nő álla alá nyúlt, még inkább maga felé fordította az arcát és szenvedélyes sóhajjal dugta ajkai közé a nyelvét. A csók inkább izgató, mint finomkodó vagy puhatolódzó volt. Ahhoz mindenképpen elégnek bizonyult, hogy az asztalnál ülő másik hím az öléhez kapjon meglepetésében, elrejteni az elrejthetetlent. A morbid megszólítás ellenére Deloir képtelen volt tagadni, felizgult az színjátszó anya-fia páros ajakcsatájától egyetlen perc alatt.

- És minden anyáddal lefeküdnél vagy ő csupán a kivétel? Esetleg a pótlék? - próbálta félbeszakítani a párocskát ingerült hangon, ezzel az izgalmából eredő rekedtségét palástolta volna.

Ámor még három percig nyújtotta az egyre hevesebb játékuk. Nyáltól csillogó ajkakkal engedte el a nő száját és szándékosan mutogatta gyönyörét, ahogyan lenyalta ajkairól a nő nyálát.

- Nem tehetek róla, mindig felizgulok az ajkaitól! Baromi szép a szája és iszonyúan jól csókol! Ettől már csak az lesz számomra izgatóbb, amikor előttem a maga farkát tolja majd közéjük!

wallhaven-279960_b.jpg

Szólj hozzá!
2017. augusztus 11. 14:05 - Tíria Devil

Félretett Fikció - Jön az élet

Mindig az a különbség: adod vagy kapod az erőszakot

A mai napra félrelökdösöm Miát és a képzeletemet, azért, hogy "nyilvánosan" fogjak magyarázkodásba. Ez mennyire lesz jó döntés? Az majd kiderül.

Az írói álnév semmiképpen sem jelenti azt, én Dante poklából menekültem ide írni, kizárólag szórakoztatni. 

A valóság elől rajzoltam egy ajtót és kinyitottam magamnak. Imádom, rengeteg dologról lehet szó egy történet folyójában halászgatva, és igyekszem megszokni, mindenki azt olvas ki a soraimból, amit akar/tud. Ezzel minden író így van, higgyétek el!

Ami engem hamar vissza tud rántani a realitásba, akármikor, az az agresszió és az erőszak. Bármi nemű erőszak! Hiszen tudjuk, van miben válogatni, aki fegyvert keres embertársai ellen, sajnos.

Bár már nemi erőszakról és annak "viszonzásáról" is írtam bejegyzést, kijelentem: Nem a saját, megtörtént esetem! Fusztrációból született írás. De ugyanígy azt is kijelentem, én is megéltem a magam agresszió-"porcióját". Az első évtized után az a gyerek voltam, aki Senkitől(!) sem fél, nem csoda, ha elneveztek ördögnek, és az sem, hogy sokáig ateistán néztem a világba. A kedvenc szavam mindmáig a "nem", ezt ma már a civil életre tartogatom, de azért ez is hozzám tartozik. Szóval az én fajtámról hiszik azt az "erősebbek", ebből csak "kiverni" lehet azt, ami éppen neki nem tetszik! Hogy az "asszony verve jó", mert akkor annyira fél, hogy többé nem mer majd ellenkezni, kiállni a saját véleménye, szempontjai mellett. Érdemes vajon elmondjam, hogy az ilyen kiképzéseken is megbuktam? Legyen érdemes. Nem lehet belőlem "kiverni" semmit, megkaptam a részem és igenis mentem tovább azon az úton, amit a belsőm diktált. Viszont örökre megbélyegeztek azok az élmények. A pofon, az ütés akármikor és akármiért jön, tör belőled egy darabot, és mérföldekkel távolabb kerülsz az embertársaidtól: félni kezdesz majd érintkezni, szólni, hozzáérni, és attól a legjobban, ha hozzád érne valaki. Van, aki "kivert kutyává válik", tűri, ha rettegve is. Én a sűndisznós jelmezt százszor jobban kedvelem! Ezért tudom körmönfontan vagy körmöm szakadtáig védeni a privát szférám is, kitanult vagyok önvédelemből és virtualitásból is!

De nem mindenki olyan, mint én! 

Viszont az agressziót elszenvedő gyermek később tökéletesen másolja az őt megverő szülői képet a saját gyerekével. Holott ő is gyűlölte az őt verőt, és tudja, a saját gyereke is gyűlölni fogja. Circulus vitiosus, képtelenség kilábalni az erőszakból szakember, értsd: pszichológus segítsége nélkül, visszaállítani a bizalmat, ha még lehet.

Ahogyan azoknak is nagy százaléka kezd vonzódni az erőszakhoz, akit előzőleg megerőszakoltak, hiába volt áldozata. 

Kép: Pixabay

hand-1832921_1920.jpg

És mindenki felveszi az áldozat szerepét, önmagát hibáztatja, önvádolásba kezd: "az én hibám volt", "én tehetek róla", "kellett nekem azt mondani..." Holott az igazság az, a másik kiélni és érvenyesíteni igyekezett az akaratát és az erejét rajta!!! Mekka és Makó közelsége.

Rengeteg tanulmány foglalkozik ezzel, amibe érdemes beleolvasni!

Én most pusztán íróként, nőként, de leginkább emberként kezdtem ennek a bejegyzésnek a megírásába! A saját tapasztalataimra hagyatkozom, amikor azt mondom, a saját természetemhez hasonlóakat kedveltem mindig is, a macsót, a beszólót, a bátort. Akik bizony ellenfelet is láthattak bennem olykor-olykor, mert nem voltam jó bárány. Szégyen szemre, én sem mondhatom el magamról, távol áll tőlem az agresszió. Örökös harc lesz, megfékezni a bennem életre keltett szörnyeteget, egy életen át tartó, legalább! De a tehetségem egyik vezérfonala pont a TILTAKOZÁS, ezért szerepel több történetemben is, megírtakban és a jövőben megírandók között: Az erőszak elítélendő!!! Minden formájában! És mint egy "elszenvedő"-jénél, veri ki nálam a biztosítékot, ha azt hallom: "Nem mondhatsz nemet!" (Tudom, hogy van körítés, és mese, meg könyv, sőt sorozat, és ebből párna...) Nem fog meg, csak ez az egy mondat van előttem! De én megéltem. És örök életemre szakadék képződött a "macsó" és az "erőszakos" között, akkora, amit még a saját képzeletem sem tud áthídalni. A hozzám közel álló két-három barát tudja például, ezért vagyok képtelen olyan történetet folyamatosan írni, ahol az erőszakosság vonzó! A "Fojtogató vágy" címet viselő mesém ezért sem halad napi szinten, sőt, talán a legnehezebben megszülető történetem lesz, mert képtelen vagyok elvonatkoztatni a megélt eseményektől. Ezért sem tudok rajongani a BDSM-ért, holott volna, ami megfogjon abban is...(Ha létezik egészséges mazochizmus, én akarok rá lenni az élő példa). Soha nem akarom azt hallani, valamelyik történetem valakiben is "locsogatta" az agresszió magját! Inkább minden agresszornak visszafizetném, amit ő adott másnak! Szemet szemért!

Ha már művek és mondatok kiollózása, nekem ez az üzenetem a világnak, amit a főszereplőm, Simon Takács mond:

"Hidd el, ahol egy pofon célt és áldozatot talált, ott lesz több is! (...) Lesz oka, mindig találhat rá okot, hogy bántson!"

Láng és puskapor

 

 

Szólj hozzá!
2017. július 21. 02:47 - Tíria Devil

Félreértések mindig voltak, vannak és lesznek...

tisztázni: kerül, amibe kerül!

Már akkor jókedvem volt, amikor felébredtem. Hát még, amikor az újság szerkesztőségébe érve eszembe jutott: Péntek van! Az újságírónak, a péknek, a papnak, a péntek valószínűleg az előünnepe kicsit a szombatnak, amikor talán még pihenni is lehet, hiszen a vasárnap már megint sima munkanap, hétfőre is kell újság és kenyér és mise is. Utóbbi már akinek...

Szóval a péntek az én napom. Ilyenkorra már van néhány kis morzsa a tarsolyomban, éppen csak meg kell keresnem, melyik oldalon lehet "elsütni" őket. Leon már a vasárnapi, ünnepélyesebb számmal foglalkozik. Mindenki laza és sietne haza, várja, hogy lelépjen a gályalapát mellől. Akárcsak én.

Persze azonnal feltűnik az íróasztalomra dobott dosszié. Különös, ilyet a szerkesztőségben senki sem használ. De mivel csak hanyagul az asztalomra vágta valaki, simán félretolom és nekiesem a munkának teljes mellbedobással. Majd érte jön, aki pont nálam vesztette el, nyugtázom.

Az ebédszünetben, visszatérőben egy fenséges sonkás szendviccsel a kezemben, látom, még mindig a laptopom mellett virít, gazdátlanul. Újságíró-gyakornok vagyok, ami annyit jelent, semmilyen oldalam sincs, mert a kíváncsiság rég elfúrta.

kép: Pixabay

article-71342_1280.jpg

Óvatosan nyitom ki, nehogy összemaszatoljam a majonézzel. Kár lenne érte!

Az orvosszakértői jelentés köszönt elsőként. A neveket fekete filccel lehúzták, ahogyan a személyes adatokat is. Az első, satírozatlan sor a sérülések pontos leírásával, elhelyezkedésükkel, mélységükkel és a várható gyógyulási időtartammal foglalkozik. "...harapásnyomok a T, Tcsigolyák mellett... harapásnyom bal vállizom... ütésnyom a bal lengő bordán... a jobb medencénél... A hüvely sérült, erőszakos behatolás nyoma... sérülések a hüvely falán... Erőszakos közösülés... Ondó minta nincs... Sérülések az ánusz tájékán... Ondó nincs... Valószínűsíthető, az elkövető óvszer használt..."

Rendőrségi jegyzőkönyv nincs.

Ezután találom meg a képeket az áldozat sérüléseiről. Az arca nem látható egyiken sem. Csupán az, ami történt vele.

Újságíró vagyok. A szemeim helyén lassan objektíveket fogok sejteni.

Kemény vagyok, hiszen minden nap első kézből értesülök a város összes mocskáról. Az az újságíró, aki még a Piros Combfixek Éjszakájának is a nyomára fog bukkanni és "kitálal". Egy kemény munkagép, ha úgy tetszik...

De csak egy nő. És valaki hozzám juttatta el azt, hogyan tettek tönkre egy másik nőt, eltörve benne azt, ami a legtisztább kellene legyen a Földön, a másokba, embertársaiba vetett bizalmat!

Felugrom és kimegyek a mosdóba. Megpróbálom lehűteni az arcom. Legalább azt. Érzem, a blúzom teljesen átnyirkosodott a karjaim alatt és a gerincárkomban. 

Igen, a fantázia egy nagyon kellemes kis játékszer, mondjuk, szeretkezés előtt vagy aközben...

De pocsék dolog, ha akkor rendelkezel vele, amikor a mások ocsmányságait szolgálják fel neked "munka-anyagként"!

Visszaülök és megpróbálom visszadugdosni a képeket, lefordítva mindegyiket, mielőtt még egy pillantást is vetnék bármelyikre. A kezem reszket egy kicsit, az ujjaim nyirkosak, szóval van időm macerázni velük, mielőtt kibontanám a szabályos, sorokban elhelyezett, betükkel telenyomtatott lapokat a dosszié aljáról.

Az olvasó-szerkesztő mindig rágja a fülem, szokjak le a felkiáltó jelről, amivel állandóan "kidekorálom" a cikkeim levonatát. Szeretem a felkiáltó jeleket. Figyelemfelkeltőek. Különösen a mai, zsúfolt és hangos világban muszáj néha "ordítozni", hogy időnként meg is halljanak. Legalább néha-néha!

A felkiáltó jel felkiáltás. Ahogyan ez a levél is. Ami tetszik, majdhogy nem hibátlan, amit ez a péntek hozott nekem.

És mivel ez is egy felkiáltó jel és megérdemli, hogy megmentsem olyanokhoz juttatva el, akik talán meghallják, azt hiszem, ez a kötelességem. Szóval, hajrá, Mia! Kiáltsunk fel a kevéske olvasóid előtt:

 

Úgy gondoltam, nem kell köszöntenem téged, Mia. Látásból amúgy is ismerjük egymást. Tudom rólad, hogy sok kollégáddal ellentétben, talán te, mint friss pályakezdő, még hiszel a munkád értelmében. Ezért nem mutatkozom be most. Te lehetsz az egyetlen ebben a városban, akinek nem a hír háttere a lényegesebb, te talán megnézed azt is, mennyire igaz. Pontosan ezért döntöttem amellett, hogy a saját esetemmel védem meg egy kicsit a "barátaimat". Ezért kaptad meg tőlem a "lepedőm". Majd te eldöntöd, kimosod, kidobod, elfelejted vagy elátkozod a percet is, amikor megkaptad ezt. Nem én számítok előtted, a személyem, a bankszámlám, a kocsim márkája vagy a házam értéke. Csupán ez a kis "lepedő", amin most kénytelen leszel osztozni velem.

A jelentés, amit olvastál, szinte napra pontosan tíz éve készült. Sem a nőgyógyász, sem az igazságügyi orvosszakértő nincs már életben. Mielőtt felírnád a nevüket, hogy utánuk nézz. Megspórolom neked a telefonálgatást. Csupán két ember van még ebben a városban: én - az áldozat, és Ő, mint az elkövető.

Hogy pszichológiai értéke legyen a szennyesemtől való szabadulásomnak, mesélek az előzményekről is. Hát ha te megérted, amit nekem az elmúlt években sem sikerült.

Normális, felső középosztálybeli családból származom. Harmadik gyerekként, a legkisebbként, teljesen természetes volt, hogy mindig én voltam a leghangosabb, a legtöbbet fecsegő. Mivel állandóan pátyolgatni próbáltak, hamar eljutottam az önállóság azon fokára, amikor már nem kellett mások védjenek engem. Szerettem barátkozni, nem számított a másik fél neme, a szülei háttere, csak jól érezzem magam az illetővel. Megvédtem magamat, a barátnőimet, néha elég volt egy-egy poén, néha még az öklömet is használnom kellett. A nagydumás, "bevállalós" kiscsaj pedig hamar feltűnő lett mindenütt. Ismerős? Milyen kicsi is ez a világ, igaz? Hát nekem sem volt kérdés, hogyan kamatoztatom a tehetségemet az egyetemen. A szüleim által javasolt pszichológia helyett média szakra jelentkeztem: hírolvasó és tévé-riporternek. Az csupán hab azon a bizonyos tortán, hogy harmad évesen én is szereztem egy gyakornoki állást egy csatornánál. Eleinte persze csak olyan helyekre küldtek ki, "Zivatar" és "Hajnal" vidékére, ahol a "bevágódottaknak" eszük ágában nem lett volna eltölteni egy hétvégét a falunapról való közvetítés vagy egy kétfejű borjat ellő tehén miatt...

Ismerős érzés, amikor meglegyintett a szerkesztőség hatalma? Amikor már kezdték rólad tudni, ki vagy és hol dolgozol? Amikor minden beszélgetés után maradt egy név, jó esetben egy telefonszám a szerencsés "legközelebbre"? Na ezt az utat én is bejártam. Egyre több ismerős, egyre több munka. Hajtott a becsvágy, a bizonyítani akarás...

Aztán jött Ő. Se gazdag, se szép, de még csak túl intelligens sem volt! Az egyetlen, amit birtokolt és ki is használt, a megfelelő diplomáciai érzéke volt, tudta, hová, mikor szabad kopogtatnia. Rengeteg ismeretségre tett szert és sok mindent tudott az akkori "fejesekről". Első perctől imponálni akart és én hagytam. Nem kellett volna!

A harmadik randevúnk előtt a csatorna fodrászának kottyogtam el (az amúgy titkos) kapcsolatot, miszerint találkozóm lesz vele a felvétel után. A nő le akart róla beszélni. De hiába faggattam, miért, nem árult el többet. Sokáig őt is okoltam azért az éjszakáért, mert nem figyelmeztetett érthetőbben...!

Még leitatni sem próbált. Csak később, a lakásán, "aközben" jelentette ki, szereti, ha «a nő magánál van! Úgy sokkal izgalmasabb az egész!»

Leírhatnám most neked, mit tett, mit mondott, az első pofont, a vérem ízét, a félelem szagát és az undort, ami iránta és önmagam iránt azóta is vissza-visszatér hozzám! De megkíméllek. Ettől még meg... De az egyik mondatát, a köztünk lévő hasonlóság miatt neked is ideírom, tekintsd "baráti intésnek" ezt tőlem, Mia: «Bevállalós vagy, mi? Akkor vegyél be bármit! Sőt, inkább mindent! De minimum a Mindenkiét!»

Ugye milyen szép mondat? Nem csoda, ha megjegyeztem, igaz?

Annak az éjszakának minden percét és momentumát! Azért, hogy törlesszek! Ezért nem lett rendőrségi ügy ebből. Ezért nem tudnak róla sem a környezetemben élők, sem a városban! 

Én akartam igazságot szolgáltatni saját magamnak!

Nyolc évembe került és nem kevés pénzembe. De mint köztudott, a bosszú hidegen tálalva a legjobb!

A "barátaim" segítségével meghívtam a Pirosakhoz, egy éjszaka teljesen ingyen. Szerintem még tapsolt is magának, amikor meglátta a meghívót, hiszen még nem futotta a tagsági díjra éppen, de lám őt "ismerik", mi több "elismerik" ott is. Mint elit vendégnek, személyre szabott attrakció várta. Tőlem. Egy gyönyörű dominát béreltem fel a számára, hiszen ismertem az ízlését: milyen alkat, milyen hajszín, milyen bőrszín... Tudod, nyolc év bőven sok volt kiismerni az ő "sablonos" ízlésvilágát. Amikor a különterembe vezették és megpillantotta a dominája korbácsát, még a tekintete is szikrázott az örömtől a rohadéknak. A hölgy szépen a szájába rágta, előbb ő, aztán majd az úr is játszadozhat. Talán egyszer a nyomorult életében ő is úriember akart lenni? Hagyta, hogy a két segítő az állványhoz szíjazza meztelenül. Már a látvány is nagyszerű volt, ahogyan kiszolgáltatott pocokként oda volt "szegezve" a forgatható álllványhoz. Eleinte csak finom kis ízelítőt kapott, hoy meglegyen a "hangulat", ahogyan mondani szokták, amíg a dominát leste, hátha meg tudja őt valahogyan érinteni, elkapni... Megvártam azt a pillanatot, amikor a legjobban be volt indulva. Képzeld csak el, oda volt szíjazva, a szája már kipeckelve, ahogyan kell, a lábai széttárva az X-kereszt alsó száraihoz, a pocakja alatt vöröslő kis "dárdájával", merő szexuális vágy az egész ember. A domina elé lépett és elköszönt, miközben én a hátához léptem, a nyaka köré csavartam az előbb még izgató bőrostort és tiszta erőből "bevertem" neki azt a "buzogányra" hajazó falloszt, amit külön neki szereztem arra az estére. Nyűszített, vergődni próbált és ordítani, miközben én az ő évekkel korábbi biztatását ismételgettem kiabálva: «Hangosabban, te kis bevállalós, hangosabban élvezd!» A csuklom köré tekert ostorral fojtogattam, de a másik kezem (gyúrtam is rá) megállás nélkül dolgozott, amíg vérezni nem kezdett, ahogyan én, miatta, évekkel korábban. Aztán hagytam pár percig pihenni, majd kezdődött újra, de sohasem ájulásig! Annyiszor ismételtem meg, ahány áldozata neki volt utánam. Sírt és az életéért próbált könyörögni, de egyáltalán nem érdekelt a vinyogása. Amikor elengedtettem a segítőkkel, és ráparancsoltam, hogy a szájával és a nyelvével tisztogassa le a "farkam", a megkönnyebbüléstől vagy a beszariságtól majd elélvezett közben...

– Mert félreértések voltak, vannak és lesznek! De remélem, te többé nem értesz félre senkit, "kis bevállalósom", igaz? – Kérdeztem tőle egy pisztoly csövét szorítva a halántékához.

Könnyes szemekkel, csupán a fejével intett nemet, aztán a "barátaim" eltüntették onnan.

Ő nevezte így: Félreértés...

Most vajon te is azt mondanád, félreértés volt? Félreértette,hogy nem akartam vele lefeküdni aznap? Vagy rosszul fogalmaztam volna én? A "nem"  az nem volt elég neki? Vagy nem volt elég világos neki? Nem volt érthető? Esetleg túl kihívó voltam? Vagy tényleg csak túl bevállalós?

Egy dolog biztos! Én az a fajta vagyok, aki tisztázza a félreértéseket! Mindig!

Nos, Mia, te szoktál félreérteni valamit? És téged vajon hányan szeretnének félreérteni?

De a legfontosabb, Mia! Téged vajon ki fog félreérteni? És te vajon mit teszel meg azért, hogy TISZTÁZD A FÉLREÉRTÉSEKET?

Egy ismerős

Szólj hozzá!
2017. március 10. 02:11 - Tíria Devil

"Cica" - A macska csak annak dorombol, aki simogatja

Egy-bejegyzéses színdarab

A szórakozóhely zsúfolt volt. Szombat este. Alig lehetett haladni a bejárattól a pultig.

A fene vinné! Ennyi idősen minek akar ő még randizgatni? Ráadásul egy ismeretlennel?! Aztán lenyelte az ellenkezését. Végül is, mit veszíthet? Ha már megbeszélték ezt a találkozót, ki fogja bírni! Ez egy egyszeri alkalom, biztosította magát, amíg elvette a bárostól a kért koktélt. És ha el sem jön...?! Hiszen ő is férfi...! Mint a többi, hazudhat és csalhat, hogy... Ebbe jobb bele sem gondolni! Különben most azonnal sarkon fordul és hazarohan bőgni a kanapén, két-három csokit is elpusztítana, mire abba bírná hagyni a sírást, aztán... Lefeküdne, egyedül, ismét...

Idegesen forgatta a poharát és próbálta kitalálni, vajon melyik az...?! Az a tetű, aki ma felültette! Nem először történt vele ilyesmi. Volt olyan estéje is, amikor a "másik fél" arra hivatkozott, elfelejtette a randi időpontját! Mintha nem léteznének mobiltelefonok, hogy az ember akár már a vécén ülve feltehesse magát még a világhálóra is, gondolta keserű szájízzel. Az persze nem a ma esti volt, de akkor is! Akit már ilyen próbák elé állított az élet, annak nem bizalommal lesz tele a kamrája vagy a lelke!

Még egy negyed órát ácsorog és bámulja a táncoló párokat, aztán hazamegy! Kár volt magából megint bohócot csinálnia! Ez a helyzet! Hiába reménykedett, a három éve tartó fecserészés többet ér majd a másiknak is, be kell látnia, megint csak álomhintában ringatta magát!

A Férfi azonnal felismerte a Nőt, ahogyan a falhoz szorulva, feszülten állt és a poharával játszadozott. A Nő tekintete megállás nélkül a tömeget pásztázta, idegesnek látszott, már elkönyvelhette magában a felültetését. Ő meg a vibráló fények között csak bámulta Őt. Nem ilyennek képzelte. A "jó" Nők nem szoktak így randizni, mint Ő! Őket kézről kézre adják a sikeres pasik egymásnak, egymás között! Ha nem beszélgettek volna már évek óta, azt hinné, nem is igaz, hogy így akart vele találkozni, ennyi idő után! Ha csak sejthette volna... Már rég túl lennének nemcsak az első találkán, de az első, a második, a sokadik szeretkezésen is, ez biztos!

Összetalálkozott a pillantásuk. A Nő gyanakvóan mélyedt a Férfi szemeibe, miközben ő már elindult felé. Könnyű volt felismerni a szórakozóhely vendégeihez képest visszafogott ruháról, amit leírt neki az utolsó beszélgetésük alkalmával. És ott függött a leopárd-medál a nyakában, a szemekként világító zöld kövekkel.

A Férfi halvány mosollyal nézett rá, amikor elé lépett. Azonnal bocsánatot kért a késésért, beismerte neki, kicsit tartott attól, hogy csalódnia kell, ezért késve indult inkább a munkahelyéről a szórakozóhelyre. 

A Nő nem válaszolt. Nagyra nyílt szemekkel nézett rá, egyenesen a szemeibe mélyedt, mozdulatlanul.

Nemcsak a nyaklánca, a mozdulatai, a tekintete emlékeztette, még a szemei formái is, mint egy simogatásra váró "kiscica". Gyengéden nyúlt az álla alá. Rengeteg macskát megszelídített a lakótelepeken élete során. Valamiért már kisfiúként is kedveskedni akart az útjába kerülő cirmiknek. Ahogyan most is. Érezte, hogyan érjen hozzá, hogyan simogassa meg. Azt akarta, amit a Nő is, titkon, hallani a dorombolását, neki! Ahogyan megköszöni a simogatását. A Nő ajkai elnyíltak a különös mozdulattól, úgy érezte, a hozzá érő ujjak hívják őt, közelebb, a Férfihoz. Aki a zenétől és a zajtól nem hallhatta a meglepett, rekedt sóhajt, csupán a légcsövének rezgését érezte az ujjbegyeiben. Csak magát okolhatta, amiért ide hívta, átkozta magát, míg odahajolt az ajkaihoz. 

Kép: Wallhaven

wallhaven-382728.jpg

A Nő ajkai forróak voltak, a nyelvén az enyhén alkoholos koktél íz-rózsája. Bátortalan, esetlenkedő volt, ahogyan viszonozta a Férfi közeledését, nem is sejtve, ezzel csak a vadászösztönét hergeli tovább. Lassan engedte el a Nőt, a derekára csúsztatott tenyerét nem is mozdítva többé róla.

– Menjünk innen – javasolta határozottan a füléhez hajolva.

– De hát te akartál ide jönni, fergeteges buli...

– Máskor majd ide is jöhetünk. Amikor nem leszünk egymásra kíváncsiak – megfogta a Nő kezét gyengéden és maga után húzta át a tömegen.

A Nő követte, minden további nélkül. Azt sem kérdezte, egyáltalán hová viszi? 

A Férfi első gondolata volt: irány az albérleti lakás... No igen, de annak aligha örülne a Nő! Egyből az ágynak esni? Ugyan már! Ezek nem értik, felesleges időpocsékolás tiszteletköröket erőltetni, amikor van egyszerűbb út is a boldogsághoz!

Az utcára kiérve kissé tanácstalanul nézelődött, előbb jobbra fordult, aztán balra, majd elindult, magabiztos léptekkel a kedvenc kocsmája felé, ahová előszeretettel ült be a barátaival. Valamiért meg sem fordult a fejében, hogy a Nőnek ne tetszenne a meghitt beszélgetésekhez illő, otthonos hely. 

Amikor megérkeztek, a Férfi a kedvenc asztalához ültette le és rendelt maguknak. Nem kellett megkérdeznie, mit inna. Volt ideje megtanulni a "leckét" Belőle. Aztán leült Mellé, újra meglepődve, mennyire érdekes, pont Vele beszélgetett, ismeretlenül, megismerve mélyen, ahogyan más talán soha nem ismerte.

– Azt hittem... – szólalt meg a Nő félénken, hirtelen elhallgatva, mit is gondol.

– Mit? – Elég volt megfognia a kezét, hogy erőt meríthessen belőle a folytatáshoz.

– Hogy hozzád... Szóval hogy... Felmegyünk a lakásodra... És most meglepődtem! – Vallotta be halkan.

– Ne mondd, hogy a kedvenc, vörös téglás sörözőmmel csalódást okoztam neked! Te éjjel beszélgetni szeretsz, én viszont aludni! Erősen gyanakszom, ha kísértésbe viszem magam az otthonom kényelmével és bealszom, soha többé nem akartál volna látni utána! – Nevetett és újra megsimogatta a vékonyka kézfejet, amit a tenyerében melengetett.

A Nő is nevetett. Beszélgettek. Őszinte érdeklődéssel és figyelemmel. Ezúttal a billentyűzetek és a képernyők helyett egymás kezébe kapaszkodva, a másik pillantásában fürdözve. 

A virtuális világ egy külön kis szobájában futottak össze, véletlenül, ahová ritkán tévedt be új név. Összeforrt sok-sok ember, vezetékeken és csatlakozókon át. A "Napimádók Birodalmában" két jelentős tábor sorakozott fel, és ők egymás ellentéteiként: a Nő az éjszakát kedvelő Baglyokhoz "tartozott", míg a Férfi a Sólymokkal "vadászgatott" és bosszantotta a nap közben nem mutatkozókat. Eleinte egymás szavába vágva vitatkoztak a többiek előtt, kinek az élet-felfogása elfogadhatatlanabb? Aztán felvetődtek más kérdések idővel, így derült fény arra, bizonyos kérdésekre ugyanazon válaszokat pötyögték be. A Férfi kezdeményezte a beszélgetést, felszólítva a Nőt, a többiek háta mögött, lehetne okosabb is, minthogy az ő bölcseleteit másolgatja! Amit a másik kikért magának, hiszen nem egyszer ő válaszolt hamarabb az éjszakai csevejek alkalmával... Napokig tartó dobálózást tartottak, egyre több kérdést szegezve egymásnak. A vita izgalma mellett a kíváncsiság is jócskán besegített mindkettőjüknek: "Ki ez?" "És miért gondolkodik úgy, mint én ebben is és abban is?!" A kérdések mellett rengeteg válasz, odafigyelés és idő folydogált el mellettük... A Sólyom érezte, ezt látni kéne élőben is, már fél év után előállt a találkozó lehetőségével. De kosarat kapott. Sokat. Szépen fontakat. Amíg el nem mesélte, milyen különös, új kolléganője lett a munkahelyen. Eszébe sem jutott szégyellni, amiért megvezeti a másikat, az egész munkatelepen egyetlen nő volt, a takarító néni, akit mindenki imádott. Még a főnökének se volt titkárnője, ezen feladatokat a feleségére nyomta. De ez nem számított, vigyorgott magában a Férfi, az a fő, amit a Nő válaszol erre...

És a Nő lépre ment. Mielőtt elkötelezné magát a Férfi az új kedvese mellett, találkozzanak.

Elégedetten mosolyoghatott az új "kiscicájára". Lesz még találka. Hiszen a macskák visszatérnek a jóhoz! Oda, ahol megkapják. És csak annak dorombolnak, aki simogatja őket. Neki más vágya sem volt, miközben a csapolt sörét kortyolgatta mellette, minthogy simogassa, főleg ki a ruhájából.

 Amikor a második korsója is elfogyott, elbizonytalanodó arccal nézett rá.

– Kicsit késő lett... Jobb lesz, ha megyünk. Te társasozni, gondolom. Én meg...

Igyekezett féken tartani a tudatát. Nem lesz itt semmilyen külön út! Egy helyre kell igyekezniük, kizárásos alapon: az ágyába! Mindketten! De kiismerte ezeket az önállóság-mániát hajtogató, ijedős jószágokat hosszú évek és karmolások árán. Függetlenséget hajtogatnak, amikor arra vágynak csupán, legyen, aki simogatja őket, minden helyzetben és minden körülmények között.

Rajta nem fog múlni a Nő nyugalma! Lesz "simi"!

Egyenesen a hálószobába húzta őt, ahogyan beléptek az aprócska garzonba. Nem volt ellenkezés a részéről. Nehéz is lett volna, csókolózás közben kinek van kedve még szavakat fogalmazni vagy értelmezni? Az ágy előtt álltak összeölelkezve, amikor a Férfi kezei a hátára, a villám-zár fogójához jutottak. A sokadik simogatása volt, türelmet színlelő kedveskedés. Aztán élvezte, ahogyan ujjbegyei egyre nagyobb kiterjedésű, felfedezésre váró meztelenséggel, puha, élet-meleg bőrrel találkoztak.

A Nő sóhajtva hagyta, hogy magához húzza fehérneműs testét, miközben az ágyra dőltek összekapaszkodva. 

A Férfi végre szabadon vadászhatott az egész testén. Kíváncsi éhséggel cirógatta megszabadítva a zavaró, csipkés melltartótól. Aztán a bugyija körül kényeztette, lágy dorombolásokért cserébe. Egyetlen türelmetlen sóhajára már alá is bújtatta a kezét, érezze csak a simogatását ott, ahol annyira kívánja tőle. Még ő sem akarta elhinni, alig néhány perc telhetett el, a tenyerét már a boldogsága tette enyhén nedvessé. Szegény, éhes kiscica, gondolta magában mosolyogva, lejjebb tolva az igencsak szűkös ruhadarabot. Kapott egy rekedtebb sóhajt válasz gyanánt. Figyelmetlen lévén, neki még le kellett vetkőznie a sötét szobában, míg a "cirmije" várakozóan villogtatta rá a tekintetét az ágyból. Amint odasimulhatott mellé a lepedőn, finoman maga elé fordította a testét. Százszor is elolvashatták egymástól, mindketten a "kis kiflit, nagy kiflit" kedvelik a legjobban. Nem is találhattak volna jobb helyezkedést. Jobbja a dereka alá férkőzött, továbbra sem hagyva unatkozni a csiklóját, miközben behatolt a testébe, ráérősen. Bal keze ezután sem hagyta abba a teste feltérképezését, amíg a Nő oda nem húzta az ajkaihoz. Csókokat hintett az őt becéző ujjakra, egyre szenvedélyesebbé vált, majd a mutatóujját a szájába véve nyalogatni és szívni kezdte. A Férfi bizseregést érzett minden porcikájában, jó tudni, mire képes a "cicuka", míg egyre türelmetlenebbé nem vadult a meleg, nedvesre csiszolt hüvelyében mozogva. A megszeretett ujját visszahúzva odatolta a csiklójához, jobbjával inkább a formás melleihez simult és erőteljesebb ritmust követelt a csípőjével. Eldöntötte, lesz, ami lesz, bevállalja: ez egy "mocskos" játék, ezt már a "cicó" is megtanulhatta más simogatások során az előző becézőitől, ő bizony rá fog élvezni a fenekére.

A fékevesztett iram nem tarthatott tovább, mint a Nő bőséges orgazmusa utáni pillanat. Felszabadult, boldog hörgéssel élvezett a kerek hátsójára, amint kirántotta a farkát a lüktető hüvelyből. 

A Nő meglepetten remegett meg a nedves spriccétől.

Csak azután kérdezte meg a Férfitől, mégis miért őt célozta meg, miután letisztogatta a kapott papírzsebkendőkkel a testét.

– Meg kellett jelölnöm az új vadászterületemet, ez így szokás! – Vigyorogott visszahúzva őt magához.

– Gondolod, hogy ebből rendszert csinálunk? Mint az üzengetésekből? – Kérdezte a Nő bársonyos hangon, félig nevetve, félig adva a felháborodottat.

A macska-szelídítők magabiztos nyugalmával válaszolt, megpöccintve a medálját. – Hiszen azt írtad, szereted a filmeket! Úgyhogy Cica, még moziba is mennünk kell... 

 

 

Szólj hozzá!
Egy hely, ahol sok minden megtörténhet és még több meg is történik