Amikor Gordon ajkai az enyémet keresték, koldusként reszketve, tehetetlenül hagytam, tegyen velem, amit akar. Túl sokszor tapasztalhattam, a bátyámat semmi sem hozza ki jobban a sodrából, mint az én ellenkezésem. Tudattalanul engedtem a sóhajának, amikor bebocsájtást kért az ajkaim közé a nyelvével. Azt hittem, a lelkem azzal fizet meg a több évnyi sínylődésért, hogy azt kell álmodnom, a meggyalázásom lesz az utolsó csepp a keserű pohárban. Ehelyett Gordon könyörgő sóhaja után nyüszítő hang tört fel a torkából, amit az én torkomba temetett. Az a kétségbeesett hang annyira illett a bátyámhoz, mint ördöghöz a kereszt. Felkavart és megsemmisített mindent, ami a múltban köztünk történt. Mindent arról, hogyan kellett volna viselkednem, mint más férfi asszonya, akire a fogadott bátyja rátámadt a nászéjszakáján.

Sohasem értettem meg, hogyan feltételezhettem ilyen segélykérő hangot Rettegett Gordonról? Azóta sem, amiként azt sem, miért álmodtam pont vele és miért a Percyvel töltendő nászéjszakámon? Csupán akkor ébredtem rá, a saját képzeletem játszott ki, amikor másnap reggel az elégedettségtől sugárzó Percy ágyba hozta a reggelim és szinte könyörgött, maradjak egész nap ágyban. Az éjjel történtek biztosan kifáraszthattak, mondta megértő hangsúllyal és ezzel magyarázta szokatlan kábaságomat, enyhe émelygésem.

Ennél különösebbet csak másfél évvel később álmodtam.

A vacsorára még emlékeztem. A bátyám, Suzanne szanatóriumiban való elhelyezése után megtisztelt bennünket látogatásával. Először járt nálunk, és mivel Percy és én még egymástól is eltávolodtunk valami megmagyarázhatatlan ellentét árnyéka miatt, kissé idegenkedve vártuk ezt a vendégséget a Gyöngy-majorban. A vacsora végeztén hirtelen forogni kezdett velem a szoba.

Amikor újra felpillantottam, Gordon jégszínű szemekkel nézett a szemeimbe. Egyetlen gyertyaláng éghetett, alig ismertem fel őt. A vonásai egészen ellágyultak, miközben megnyalta az ajkait és lassan, alig észrevehetően hajolt a számhoz. Még a vacsorán felszolgált portói ízét és a sügért is éreztem a leheletén, próbáltam visszafojtani a lélegzetem a döbbenettől. Hogy mert megcsókolni?!

– Nincs még egy olyan forró asszony az egész vidéken, mint te, mongol. Az ajkaid és a szíved melegénél csupán csak az öled forróbb, asszonyom. Az egész tested, minden csepp véred óvni fogja a magomat. Ma éjjel gyermeket fogansz, mongol, és továbbadod a napfényt és az éjszakát magadból az utódomnak! Olyan szép és bátor lesz, mint te, olyan csodálatos, mint ez a meleg, nyári éjjel, amelyen megfogansz tőlem – suttogta el-elakadó lélegzettel és igyekezett megszabadítni felesleges ruhadarabjaimtól. – Felejthetetlen lesz ez az éjjel, felejthetetlen az ölelésed és a csókjaid ízétől és ezek emlékétől...

Mozdulatlanul álltam, zihálva, amikor Gordon ujjai elakadtak a kendőm és a fűzőm között, tapasztalatlan szobalányként. Ekkor vettem észre, a hálószobámban állunk mindketten. Megdöbbenésemre egy másik kéz sietett a segítségére. Nem az én kezem! A férjemé. Percy jóságos pajtásként, könnyed mozdulattal oldotta ki a sálam, szabaddá téve a bőröm a sógora kutató, türelmetlen ujjai előtt. Gordon szája az enyémet kereste, tenyereivel a melleimet cirógatta. Ha eddig féltem, ezután márványszoborrá dermedve álltam, eközben Percy ajkai a hajamat simogatták és halkan csitítgatni igyekezett.

– Nem foglak bántani. Engedned kell a vérünk óhajának, Titania! Hallod a dobpergést? A zuhogó ereink szavát? Ma éjjel engedj a varázslatnak felettünk és fogadd magadba a magokat, amiket édes kínnal vágysz! Csiss, ne ellenkezz, kedvesem, az uraddal! – fogta le karjaim, amikor ellépni próbáltam kettőjük közül. – Légy forró és engedékeny vele, amilyennek szeret! Te is kívánod őt, igaz? Vágysz a csókjaira?

Gordon elengedett és figyelt. Úgy nézett belém a pillantása, mintha az élete múlt volna a válaszomon. Karjainak érintése máris hiányzott a derekamról számomra, nyugtalanul kapkodtam a levegőt.

– Percy... – nyöszörögtem szégyenkezve.

– Nincs semmi baj, kedves! Neked most a saját tested parancsát kell követned. Ő téged akar, most és mindörökké. És egyesültök is, ameddig megfogan benned a gyermeke. Agyermekben pedig örökké egyesül a kettőtök vére, mindörökre! Mondd meg őszintén, kívánod őt?

Lehajtottam a fejem rémületemben. De bólintottam egy aprót, alig észrevehetően.

– Szeretnél ma éjjel az aszonya lenni?

Ezúttal még kevésbé mertem bólintani, épp csak biccentésre futotta az erőmből.

– Ha megfogansz, szeretni és óvni fogod a gyermekét halálod napjáig?

Mint egy pogány eskű a király ágyasának felavatásakor, Percy szavai úgy csengtek a fülemben. Évát sem kísérthette meg másképp a romlás kígyóját.

– Ha ő így akarja... – sóhajtottam reszketve, akár a nyúl.

Gordon felemelte az arcomat, nagyon gyengéden fogva tartva a nagy tenyerén. – Akarom. Akarlak. Most és mindörökké, míg a halál el nem választ, mongol! De ha el is választ, az ajkaimon és a szívemben akkor is a te neved lesz majd... Titania!

Percy hátrálva vezetett az ágyhoz, miközben Gordon ragadozóként követett, én voltam a prédája, és bár a nyála nem csordult ki, a tekintetén látszott: türelmetlenebb és kéjsóvárabb már nem is lehetett volna. Az ölem görcsbe rándult a gondolatra, hamarosan az övé leszek, mi több, gyermeket fog nemzeni nekem. 

A férjem az ágy fejtámlájának dőlt és maga elé ültetett, majd rekedten parancsolt a bátyámra.

– Tépj le mindent magadról és róla is, ami felesleges immár! Ha kell, szaggass szét mindent! – követelte elfúló hangon.

Meglepetésemre Percy nem is mozdult, ruhában maradt mögöttem, szétterpesztett combjai között még arra is volt módja, segítsen a sógorának darabokra tépni az egyszerű vászon ingecskémet. A fűzőn és a harisnyáimon kívül mindentől megszabadítottak, mire Percy bőkezűen markolta át ujjaival a bal mellem, finoman engedve a mellkasára engem. 

– Gyere és kóstold meg ezt. Ezekből nem is tej, méz folyik majd. Ezek az emlők fogják etetni a gyermeked, de Caire. Kóstold csak meg!

Gordon vágyakozó pillantással hajolt a barátja kezében tartott finomság felé, mintha attól félt volna, a kedves kínálás után mégsem engedik a csemegéje közelébe. De ehelyett Percy keze még odaadóbban tolta a szájába a megduzzadt bimbóm. Gordon percekig nem merte megszívni, játékosan csókolgatta körbe, majd a nyelve hegyével csiklandozta. Felnyögtem, mire Percy morogva parancsolt rá.

– Kóstold meg végre, mielőtt eléget!

A bátyám a karjaira nehezedve engedelmeskedett és móhón szívni kezdte a mellem. A fennkölt anyai érzések helyett hánykolódó vágy kerített hatalmába, amikor megpillantottam a száját a mellemen. A lepedőbe markoltam kínomban két kézzel és valami megmagyarázhatatlan sugallatra nagyobb terpeszbe nyitottam a combjaim.

– Szívd csak, szívd – dörmögte Percy elégedetten, miközben jobbját a másik férfi csuklójára fonta –, de közben tapintsd meg, milyen forrón áhítozik a vessződre! Simogasd meg, intsd türelemre és kínozd ott is egy kicsit a rakoncátlanját!

Gordon erős, hosszú ujjai a fűzőmre simultak, a hasam felett, onnan a meztelen csípőm irányába siklottak azért, hogy visszafelé végre azt tegyék, amit parancsoltak nekik. Boldog elégedettségben figyeltem a fogadott testvérem meglepetését, sehol a formás bunda, amit annyiszor vetett a szememre. De így minden ujjbegyét éreznem kellett, kendőzetlenül. Amikor finom érintéssel végigcirógatott mindent, mindhárman felcsuklottunk.

A bátyám kérdő pillantása árulkodó volt, felém lesett. Nem titkolhattam, Percy valóban nem tévedett, kiéhezett szörnyetegként leste a testem, mikor veszik végre egészen birtokba azok a hosszú, erőteljes ujjak. Gordon vállai megremegtek, halk nyögéssel kezdett újabb hódító simogatásba az ölemen. Még inkább a keze irányába törleszkedtem csípőmmel.

– Nyugodtan ízleld meg a kedvesed aromáját. Tudom, ez minden vágyad!

Percy szavaira Gordon felemelkedett a bimbómról és lopva, ahogyan régen az elcsent inyencfalatot ízlelhette meg, balját az ajkaihoz szorította. Előbb csak megnyalta az engem érintőket, majd a tekintetembe akasztott pillantással módszeresen leszopogatta, akár a legízesebb csontokat a sült után. Az egész testem megborzongott Percy ölében Gordon kéjes arckifejezésétől.

– Ha engedném, téged is így szopogatna ott. De nem engedhetem most, félő, túlságosan belédmerülne és ez kimerítene mindkettőtöket. Neki nemzenie kell ezen az éjszakán veled, Titania. Később, ha megvan, amit akartunk, majd megengedhetjük neki, tegyen veled a kedvére. De vigyázz, kedvesem! Nagyon móhó fiú, hajnalig is ott maradna az öledet nyaldosva. Láttam jó pár asszony és leányt, akik őutána napokig a lábukat sem tudták összezárni, nemhogy ülni egy széken moccanatlanul! – kacagott a férjem az arcomba hullott tincseimet félreseperve gyöngyöző homlokomról. 

Gordon eközben körbevéste rejtegetett pontjaim ujjával. Amikor barátja az össze nem zárható combok ecseteléséhez ért, a bátyám ujja belémhatolt határozott mozdulattal. Összerándultam, mintha ez máris a természetes birtokba vételem lenne.

– Fáj? – kérdezte ijedten de Caire.

– Ó, teremtőm! – suttogtam elfúlón, míg kihúzta az ujját a testemből finoman.

A csípőm rögtön tiltakozva lendült volna a keze, az ujjai után.

– Folytasd, különben kifutunk az időnkből! – parancsolta Percy türelmetlenné váló hangon. – Ezt te sem akarhatod!

Hátrafeszítettem magam Percy ölében a mámortól, érezve az újra kedvemre tevő ujjakat magamon. Hitetlenkedő tekintettel néztem a fölém hajoló férjem arcát. Percy hol engem, az arckifejezésem leste, hol Gordon mozdulatait irányította figyelmesen.

– Ez életünk legcsodálatosabb éjjele, kedvesem – simogatta meg az arcom a férjem.

Le kellett hunynom a szemeim, egyre mélyebb gyönyör kerített hatalmába. Amikor újra erőm volt felnyitni a pilláim, Gordon kínlódó pillantását láttam magam fölött, eltakarva előlem a barátját, a hitvesem.

– Ígérem, ezután csak szebbek jönnek, mongol! Erre meg is esküszöm neked! – suttogta alig hallhatóan, az ajkai a számra tapadtak, örökre megpecsételve azokat.

Az érzetek maguk alá gyűrtek ezután. Foszlányok maradtak. Amint Gordon a tenyerembe csókolt... Ahogyan a csípőmbe vájta az ujjait, vesszőjével egészen elmerülve testemben...

– Ó, te buja, harcos asszony! Elveszed az erőm – zihálta többször is emlékezetem szerint azon az éjjelen.

Csak az odaadó közelsége, a testmelege és az illata maradt meg később...

De sehol sem volt Gordon, amikor hajnalban felébredtem ruhafoszlányaimban. Percy feküdt az oldalán mellettem, félig levetkőzve. Értetlenül hanyatlottam vissza a párnáimra.

Pár héttel később a férjem ujjongva konstatálhatta, hamarosan apa lesz. Az az éjszaka, amelyen az ikrek fogantak, sohasem került szóba közöttünk. Akárcsak a nászéjszakánk.

Gordon többé soha nem járt nálunk látogatóban. Még az ikrek keresztelőjén sem vett részt. Lazarius és Temperance legnagyobb megdöbbenésére, Percy őszinte sajnálatára. Én sztoikus nyugalommal fogadtam ezt a nemtörödömséget. A gyermekeim nem érdekelhették a jövendőbeli de Caire grófot. Ahogyan vártam, én sem érdekeltem őt soha.

Bárhányszor idézte meg őt a lelkem, leginkább az ikrek születése után, soha olyan pontosan nem tudtam róla álmodni azután. Az arca néha fátyolos volt álmaimban, máskor a szavai változtak ostorozóvá, miközben az övé lettem. A szenvedély és a vágy nem került felszínre. Annál jobban fájt ez, miután Percy jelentőségteljesen kiköltözött korábbi hálószobánkból, soha többé át nem lépve a küszöböm. A folyosó végén, egy lomtárból alakíttatott magának hálótermet.

Az éjszakáim valódi, mély magányban teltek innentől. 

Mostanra Percy egész hetes kimaradásokkal bizonyította be a számomra, sőt, egész Newchershire számára, bár a hitvese hálószobájától meg tudja tartóztatni magát, a csinosabb betegeinek ágyába szívesen töltött időt. Egyeseknél minél többet. 

Egyre kevésbé találtam a helyem, az egyedüllét, a magány az elviselhetetlenségig fokozta Gordon hiányát a számomra, akit alig láttam testi valójában.

Néha azt hittem, megbolondulok a tévképzeteim, a szenvedélyes álombéli ölelések és a hideg lepedőim érintésében...

Kép: Wallhaven